Információk, érdekességek

A huszonévesek fele a szüleivel él

2019. november 10.

Fotó: 123rf.com

A svéd városi huszonévesek több mint fele a szüleivel lakik, és többségük azért, mert nem tud saját erőből magának otthont teremteni.

A helyzet Stockholmban a legrosszabb, ott a 20-27 év közötti korosztály 58 százaléka – becslés szerint 40 ezer fiatal – képtelen elkezdeni önálló életét. Az arány még soha nem volt ilyen magas. Az adatok 4 ezer fő megkérdezésén alapulnak.

A szóban forgó korosztályból természetesen vannak, akik nem bánják, hogy szüleikkel laknak, de többségük szeretne inkább már saját otthont teremteni. “A lakásépítések épp akkorra estek vissza, amikor a nagyobb városok népessége növekszik. A politikusok a piac kedvéért lemondanak felelősségükről, ha a lakáshelyzetről van szó” – idézte a lakásbérlők szövetségének nevében beszélő Karolina Lemoinét a The Local című svéd lap.

Olaszországban egyébként még nagyobb arányban élnek felnőtt emberek a szüleikkel, ott sok férfi 40 éves koráig sem hajlandó kirepülni a családi fészekből. Jó részük azonban nem, vagy nemcsak pénzhiány okán marad szülei nyakán, hanem mert nagyon szereti anyja főztjét és kényelmesebb neki szülői gondoskodásban éldegélni, mint önállóan.

forrás: Bébik.hu