


Információk, érdekességek
„Láss a jövőbe!” – innovációs díj a Z-generációnak a Boschtól és a Richtertől
2025. március 21.
- Magyarország két meghatározó nagyvállalata második alkalommal hirdeti meg a Bosch×Richter Ipari Innovációs Díjat a felsőoktatásban tanulók számára
- A gyógyítás és a közlekedés jövőjének legnagyobb kihívásaira adott újító ötletekkel pályázhatnak a fiatalok
- A díj célja, hogy a diákokat a jövő trendjeinek felkutatására és lehetséges megoldásokra, azaz innovatív szemléletmódra ösztönözze
Már ma is rengeteg kihívással küzd a világ, de a jövő még ennél is több sorsdöntő választás elé állít mindannyiunkat. A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. hisz abban, hogy a fiatalok friss szemlélete és újító lendülete hozzájárulhat ahhoz, hogy a technológia és az innováció sikeres válaszokat adjon a holnap kérdéseire.
Hisznek a jövőben, bíznak az innovációban
A Bosch és a Richter nemrég végzett közvélemény-kutatása szerint a Z-generáció tagjai a gyógyításban és a közlekedésben számítanak a legnagyobb előrelépésre a gyakorlati innovációk terén. A mai fiatalok többsége bízik abban, hogy a jövőben olyan betegségekre is lesz terápia, amelyekre korábban nem volt válasza a tudománynak, valamint további új gyógymódok megjelenésével is számolnak. Sokuk szerint a jövőben jobb közlekedési infrastruktúra áll majd rendelkezésünkre, és vezető nélküli járműveket sem lesz ritkaság látni – derült ki a kutatásból.
„Láss a jövőbe!” – innovációs pályázat a Z-generációnak
A kreatív és új megoldásokra fogékony fiatalokra fókuszálva a két hazai nagyvállalat második alkalommal hirdeti meg közösen a Bosch×Richter Ipari Innovációs Díjat, idén „Láss a jövőbe!” címmel. A pályázat célja, hogy a közlekedés és a gyógyítás jövőbeni kihívásainak felismerésére és friss, újító megoldások megtalálására ösztönözze a hazai felsőoktatásban tanulókat.
Hogyan jelezhetők előre a világjárványok? Megelőzhetők-e a súlyos betegségek? Miben segíthet a távgyógyítás? Mitől lesznek élhetőbbek a városok? Mi lehet a jövő üzemanyaga? Mivel tehető biztonságossá az önvezetés és a közlekedés? Ez csak néhány azokból a kérdésekből, amelyek döntő hatással lehetnek a közlekedésre és a gyógyításra az elkövetkező 5-10 évben. A Bosch×Richter Ipari Innovációs Díjra jelentkező diákok írásban nyújthatják be pályázatukat, melyben a jövő mobilitását és egészségügyét meghatározó problémafelvetés mellett a gyakorlatban is megvalósítható megoldást kell kidolgozniuk. A pályázat további részletei a www.boschxrichter.hu oldalon olvashatók.
A pályázatra a felsőoktatásban tanuló diákok 2025. május 15-ig éjfélig jelentkezhetnek egyéni és csapat kategóriákban akár az egészségügy, akár a mobilitás területén. A nyertes egyéni pályázók nettó 1 millió forint, a maximum három fős csapatok pedig tagonként nettó 500 ezer forint díjazásban részesülnek. A nyertesek a pályaműveiket a Bosch×Richter Innovátorok Napján 2025 szeptemberében mutathatják be.
Ismét lehet Humanitárius Település címre pályázni
2025. február 12.
A Magyar Vöröskereszt 2008 óta évente adja át a Humanitárius Település címet az arra érdemes településeknek. A szervezet idén március 31-ig várja a jelentkezéseket. A cím megalapítása óta 80 hazai település nyerte el a Humanitárius Település címet, többen közülük már több alkalommal is.
A sikeresen pályázók egy évig viselhetik az elnevezést. Azon település, amely két vagy több alkalommal is elnyeri a minősítést, jogosult lesz márványtábla kitételére, illetve a határmenti üdvözlő tábláján a Humanitárius Település jelzés elhelyezésére.
A települések méretüktől függetlenül adhatják le pályázati anyagukat falu, község, város vagy városrész, kerület vagy kerületrész kategóriákban. A Magyar Vöröskereszt 2025. március végéig online formában és postai úton is fogadja a pályázati anyagokat. A minősítést megszerzők májusban, országos ünnepségen vehetik majd át az elismeréssel járó okleveleket.
Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete a pályázati anyagokban többek között azt vizsgálja, hogy a pályázók mennyire tevékenyen vesznek részt a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt programjaiban, különös tekintettel a véradásra, az önkéntes munkára és az elsősegélynyújtásra.
„A jövőre 145. születésnapját ünneplő Magyar Vöröskereszt idén immár csaknem 20. éve hirdeti meg a Humanitárius Település cím elnyerésére a pályázatát. A sikeresen pályázók tanúbizonyságot tettek arról, hogy kiemelt hangsúlyt fektetnek az embereken segítő hozzáállásra, legyen szó többek között az önkéntes véradás fontosságának elismeréséről” – hangsúlyozta Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke.
A pályázati adatlap és a további részletek megtalálhatók a Magyar Vöröskereszt honlapján, a https://voroskereszt.hu/palyazatok/humanitarius-telepules-cim/ linken.
Richter Anna díj: Riadót fújtak a fiatalok mentális és fizikai jóllétéért tenni vágyó győztesek
2024. április 19.
A beérkezett többszáz pályázat nagyrésze az egyre rosszabb fizikai és mentális állapotban levő fiatalokat helyezte fókuszba, így érthető, hogy a 15 döntős csapat projektjei közül is több nekik szóló prevenciót, edukációt és a problémáikra adott megoldási javaslatokat tartalmaz.
Az egyedülálló és egyre népszerűbb Richter Anna Díj díjátadó gáláján minden értelemben taroltak a fiatalok: mind a 6 győztes projekt célközönsége az ő korosztályuk, és a közönségdíjat is a Junior kategória egyik diákcsapata nyerte. Az ünnepélyes gálán hat csapat ünnepelhette, hogy álmuk valóra vált. Az alapító Richter Gedeon Nyrt.-nek kiemelkedően fontosak az egészségügyben, oktatásban és gyógyszerészetben dolgozók, valamint a jövő generációja. A Richter Anna Díj őket, különösen az ezeken a területeken dolgozó nőket kívánja elismerni, és támogatni ötleteik megvalósításában.
Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj sorsáról. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna Díj hattagú zsűrije kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett.
Az ünnepi esemény Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjének köszöntő szavaival vette kezdetét, aki elsőként méltatta a döntőbe jutott csapatokat: „Szeretnék gratulálni mind a 15 csapatnak, akik bekerültek a döntőbe, valamint köszönetet mondani annak a többszáz elhivatott pályázónak, akik aktívan kívánnak részt venni a mindannyiunk jóllétéért folytatott munkában. Bár a díj keretein belül hat csapatot tudunk támogatni abban, hogy megvalósítsák projektjüket, de bízom benne, hogy az az innovatív gondolkodás, a jobbító szándék, amiről minden pályázó tanúbizonyságot adott a pályázati kereteken kívül is nagy hatással lesz majd a mindennapi működésre. Kívánom, hogy a Richter Anna Díjjal vagy más forrásokból az összes megálmodott terv váljon valóra!”
Szülőklub podcast sorozat az evészavarokról, önsértésről, függőségről, bántalmazásról
A pszichiátriai gondokkal küzdő gyermekek és fiatalok gondozása, szoros utánkövetése intézményi keretek között nem valósítható meg. A kórházból hazatérve azonban a gyermek és a szülők számára is elengedhetetlen lenne a hosszútávú támogatás, amely az élhetőbb hétköznapok, egy boldogabb jövőkép felé emeli a családot. Az Egészséges Lelkű Ifjúságért- Pro Juventa Alapítvány komplex, hosszútávú, rendszerszemléletű és művészetterápiás hangsúlyú kezelési programot kínál krónikus, súlyos mentális problémákkal élő gyermekeknek, kamaszoknak és családjaiknak 12 hónapon keresztül.
Az alapítvány Lotilko Programjának köszönhető ingyenes szülőklubjai pedig igen nagy népszerűségnek örvendnek már 8 éve. A csapat által szervezett hiánypótló tematikus előadásokat szülők és szakemberek egyaránt látogatják. Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas énekesnő, zsűritag méltatta az egészségügyi kategóriában díjazott csapatot: „Azzal, hogy ez a profi szakemberekből álló, elhivatott csapat 10 részes szülőklub podcast sorozatot fog készíteni, végre sok olyan kihívásokkal küzdő családot támogathat, akikhez személyesen eddig nem tudtak eljutni. A témák, amiket feldolgoznak majd, kezdve a családon belüli bántalmazástól, az evészavarokig, az önbántás, a függőségek, mind-mind tömegeket érintő, súlyos problémák, örülök, hogy a Richter Anna Díj támogatásával több segítséget kapnak az érintettek.”
Ismét várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra
2024. március 20.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011. óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra!
A Roche Magyarország Kft. támogatásával megvalósuló pályázaton a kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldásokkal és betegközpontú szemléletével. A www.evgyogyszeresze.hu oldalon minden érdeklődő javasolhatja az általa legjobbnak gondolt gyógyszerészt. A beérkezett javaslatok összesítését követően a legfeljebb 20, legtöbb javaslatot (szavazatot) kapó szakembert kéri fel a zsűri a szakmai pályázat benyújtására, és közülük kerül majd ki a győztes.
A „Kedvenc Patikám” pályázatban a betegek tudnak közvetlenül véleményt formálni a patika munkájáról szavazatukkal, amivel (ellentétben a másik díjjal) az egész patika munkáját minősítik. A szavazás lezárásáig legtöbb szavazatot kapó patika lesz a győztes, és viselheti a „Kedvenc Patikám” megtisztelő címet.
A kezdeményezés nem titkolt célja a gyógyszerészeti munka jobb megismertetése és elismertetése. Bizonyára sokan emlékeznek például arra, hogy a COVID járvány idején, amikor a legtöbb egészségügyi intézmény bezárt, a patikák folyamatosan nyitva tartottak, és a készítmények kiadása mellett, szakmai tanácsokkal is segítették a hozzájuk fordulókat…
A szervezők az Év Gyógyszerésze díjjal olyan szakembert kívánnak elismerésben részesíteni, aki nem pusztán a betegek (laikusok) között népszerű, de kiemelkedő szakmai teljesítményt is fel tud mutatni, ezért szükséges a 10 lehetséges téma valamelyikét feldolgozó szakmai pályázat is.
A pályázat nyílt, részt vehet minden aktív gyógyszerész. A pályázatokat a szakmai zsűri tagjai anonim módon bírálják el, a díjátadásra a Magángyógyszerészek XXXIV. Országos Kongresszusán kerül sor.
A szakmai zsűri tagjai:
Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, népegészségügyi szakértő
Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke
Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár
Prof. Dr. Halmos Gábor, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Samu Antal, a gyógyszerészi gondozás hazai megalapítója
Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjak 2023
2023. április 20.
A képen balról jobbra: Dr. Halmos Gábor, Dr. Szökő Éva, Dr. Mikola Bálint, Dr. Samu Antal, Dr. Csóka Ildikó és Torjai Gábor, a Nero Consulting ügyvezetője
2010 óta minden évben a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége kezdeményezésére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság segítő közreműködése mellett, a Roche Magyarország Kft. támogatásával kívánnak a gyógyszerészeknek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájukhoz, elismerve annak követésre méltó minőségét.
A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.
A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében pedig a betegek véleményt tudnak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, amellyel nem kizárólag egy gyógyszerészt, hanem az egész patika munkáját minősítik.
Figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság a szervezőkkel közösen, önálló, időtálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is megjelentette, a díjazásban részesített gyógyszerészek szakmai pályamunkáit, az elmúlt időszak során keletkezett új tapasztalatokkal és eredményekkel aktualizálva, kiegészítve.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...2...10