Információk, érdekességek

Lelki töltődés madárdallal

2025. július 12.

Amióta hét ágra süt a nap és meleg van, azt vettem észre, hogy akárhányszor madárcsicsergést hallok, gondolkodás nélkül megállok egy pillanatra, és minden figyelmemet a hangra összpontosítom. „Beszívom” a füttyszót. Nem ritkán még el is mosolyodok tőle – ösztönösen.

Fotó: nikma1953g © 123RF.comÍgy hat rám a madárdal, amit városi emberként különösen értékelek a budapesti „betondzsungelen” áthaladva. Nem csak én derülök fel egy pillanat alatt a madárszótól. Eszembe jutott egy kedves ismerősöm története, aki a Covid-világjárvány alatt a városi kórház intenzív osztályán dolgozott ápolóként. Talán nem is kell magyarázni, hogy miért, de hatalmas stresszt élt meg a munkájában akkoriban. Az segítette őt a mindennapokban, hogy a dolgozói pihenőben megpihent pár szabad percében, ami hogy, hogynem, madárdaltól volt hangos. Az a pár perc aranyat ért számára, a madarak éneke feltöltötte, megnyugtatta, sőt furcsán reménytelivé is tette őt. Később derült ki számára, hogy nem a környékbeli parkban lakó madarak énekét hallotta, hanem a kórház rádiójából szólt a madárfütty: az igazgatóság azt gondolta, hogy ez jól fog esni az egészségügyi dolgozóknak abban a különösen embert próbáló időszakban. És milyen igazuk volt! Elgondolkodtatott ez a történet, és a saját tapasztalatom.

Vajon tényleg ekkora hatással lenne a pszichés jóllétünkre, hangulatunkra a madarak éneke?

Olyannyira, hogy egy ilyen világszintű krízis alatt tulajdonképpen pszichológiai beavatkozásként használják a stresszes és a kimerült egészségügyi dolgozók számára?

Persze, azt ma már tudjuk, hogy a természetben eltöltött idő jelentősen hozzájárul a testi-lelki egészségünkhöz is (pl. növeli a boldogságérzetet, javítja az alvásunkat, csökkenti a vérnyomásunkat és még sorolhatnánk). De vajon tényleg az is ekkora hatással van ránk, ha ki se tesszük a lábunkat az erdőbe, ám az ablakon kidugva a fejünket hallgatjuk a fekete rigó énekét?

A hangok hatása

Valóban, számos kutatás szerint úgy tűnik, hogy nagy hatással van a hangulatunkra az, hogy milyen hangokkal vagyunk körbevéve. A madárdal hallgatása pedig különösen nyugtatólag hat ránk. A kutatók szerint e mögött az lehet, hogy a madárdal az érintetlen természeti környezet képét idézi fel bennünk, ami elvonja a figyelmünket a mindennapi szorongásokról és nehézségekről.

Például a városi forgatag zajáról, ami pedig önmagában rontja a hangulatot és fokozza a stresszt.

Márpedig e kettő (a madárdal és a város zaja) gyakran egyszerre van jelen – nem mindegy, hogy hova irányítjuk a figyelmünket.

Ez a tudás időskorban különösen fontos, hiszen egy bizonyos kor fölött gyakran beszűkülnek a napi terek, kevesebb a mozgás, és pl. nehezebben megvalósítható egy kiadós kirándulás a természetben.

Ilyenkor a természet kaput nyit a világ felé. Akár a közeli parkban ücsörögve a padon, akár csak a teraszra kiülve, vagy az ablakunkat kinyitva egy kicsit töltődhetünk a madárdallal, és ezáltal a természettel. Ha tehát felfigyelünk a város zaján keresztül is egy-egy madárfüttyre, érdemes megállni egy kicsit és „ízlelgetni” a hangokat!

Langer Viola
pszichológus
www.nyugizona.hu

forrás: Patika Magazin