Információk, érdekességek

Mit tegyünk, ha fehérköpeny-fóbiás a gyerek?

2019. augusztus 04.

A cikksorozat első részében arról számoltunk be, hogy néha bizony egy pár éves gyerek nem kis fejtörést tud okozni a felnőttnek, amikor a szupermarket közepén „csokiért üvölt”. Jelen cikkben azt vennénk sorra gyakorlati szempontból, hogy mit csináljon a szülő, ha orvoshoz kell vinni a gyereket, és vajon minden gyerek fél-e az orvostól.

Ha a félelem fogalmát kellene meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy olyan érzés, sőt lehangoló, nyomasztó érzés, amelyet akkor élünk meg, ha fenyegetve érezzük magunkat. Tehát egy külső veszélyre vagy akár fájdalomra adott válasz.

A pszichológusok a félelmet olyan alapérzelmek közé sorolják, mint például az öröm, szomorúság és a harag. Mielőtt tovább értelmezném a félelem fogalmát és annak jelentőségét, szeretném hangsúlyozni, hogy a félelem nem egyenlő a szorongással. ezek nagyon gyakran a hétköznapi szóhasználatban összemosódnak, de ki kell mondani, hogy az elnagyolt szóhasználat még szakmai körökben is felbukkan. Részben ez annak is köszönhető, hogy nehéz meghatá- rozni az átmenetet.

Sok hasonlóság érhető tetten, de gyakran az általánosítás terméke, vagyis az emberek nem tudatosan, saját maguk egyszerűsítenek le fogalmakat az érthetőség, megfoghatóság érdekében. Ennek értelmében egy gyerek vagy egy felnőtt a legtöbb esetben fél az orvostól, tart a helyzettől, ami csak ritkábban fordul át szorongásba.

Az orvostól való félelem annyira gyakori, hogy már külön neve is van: fehérköpeny-fóbia. Már azt is kimutatták, hogy sok embernek az orvos látványától, jelenlététől is megemelkedik a vérnyomása, még akkor is, ha ő maga egyáltalán nem érzi izgatottnak, idegesnek magát.

Mindezt azért hangsúlyozom, hogy tartsuk szem előtt: a gyermek félelme az orvostól nem hiszti, és persze ne gondoljunk bele túl nagy dolgot sem, vagyis nem kell rögtön pszichológushoz futni.

Fontosnak tartom, hogy a szülő ne elvárja a gyermekétől, hogy ne féljen a doktor bácsitól, hanem hangolódjon rá, készítse fel az esetleges kellemetlenségekre. Ha mi, felnőttek félünk az orvostól, akkor természetes, hogy a gyermek is viszolyogni fog már a rendelő látványakor. És az is természetes, hogy a gyerek sírással, olykor igen hangos sírással fejezi ki azt, ami neki nem jó. Minél kisebb a gyermek, annál dominánsabb a sírás mint kommunikációs eszköz. Itt jegyzem meg, hogy a felnőttek gyakori reakciója nem a sírás, hanem az elkerülés, bagatellizálás. Másképpen fogalmazva egy gyerek sír, egy felnőtt el sem megy, nagy ívben elkerüli még a rendelő környékét is.

Amikor már szorongásról van szó
A félelem reális, a szorongás irreális. Ez annyit jelent, hogy jogosan félhetünk az orvostól vagy egy betegségtől akár, de ez ne hálózza be az egész életünket. Ha minden, ami az orvoslással kapcsolatos, heves testi, fizikai tünetet vált ki, az már nem csupán félelem, az fóbia.

A sok negatív gyerekkori tapasztalat, az elfojtás következménye, hogy felnőttkorra megszilárdul ez a szélsőséges érzelmi reakció, amelyet már egy filmben látott klinika látványa is felerősít. Ez annyit jelent, hogy alapvetően akinek orvosfóbiája van, az nem az orvostól fél igazából, és nem is a fehér köpenytől, hanem valami mástól, ami ebben testesül meg. A felszínen, a tudat szintjén evidens, hogy az orvostól fél, azonban előbb vagy utóbb kiderül, hogy emögött más, korábbi trauma áll: akár egy szerettünk hirtelen halála, aki kórházban halt meg, vagy egy baleset látványa, amely megrázó volt stb.

Gyakorlati tanácsok, tippek a gyermekkel való foglalkozáshoz:
• gyakran játsszunk vele doktor bácsisat, mérjük meg a lázát, hallgassuk meg a szívét, nézzünk bele a szájába, majd fordítva, ő is tegye ezt velünk. Egy idő után a kicsi egyáltalán nem fog félni ezektől a műveletektől, s mire az igazi orvoshoz ért, már nem lesz szokatlan a vizsgálat sem.

• Találjunk ki mesét, és azt tartsuk a repertoárunkon. A mese által fogalmazzuk meg, hogy mi szokott történni a vizsgálat során, sőt beszéljünk arról is, hogy az orvos példakép, „jó” ember, aki segít, hogy ne fájjon a poci stb.
• Ha lehet, időpontra menjünk, sokszor a többi gyerek sírása, a feszült hangulat átragad a mi gyerekünkre is, amit nehéz kivédeni. Ha van kert, akkor jobb, ha kint várjuk meg, mire sorra kerülünk.
• várakozás közben igyekezzünk különböző tárgyakkal elterelni a figyelmét. Mesekönyv, újság, kedvenc játék.
• Célszerű vinni a kedvenc plüssállatát, aki mellett biztonságban érzi magát, vagy bizalmasaként éppen bátorságot önt belé.
• Ha kicsi a gyermek, kivizsgálás közben nyugodtan ülhet az ölünkben. Ez egyáltalán nem tilos, sőt, képes a gyermek feszültségét csökkenteni az anyával való érintkezés.
• Engedjük meg neki, hogy féljen, ne próbáljunk úgy csinálni, mintha semmiség lenne egy vérvétel vagy oltás. Ne mondjuk, hogy nem fog fájni. Akár még lehet demonstrálni is az érzést. Mutassuk meg, ha megcsípjük a kezét, akkor az fáj, és valami hasonló érzésre számítson.
• Ha tudjuk már, mikor kell menni az orvoshoz, akkor lélekben készítsük fel a gyereket: egyszerűen, a gyerek nyelvén magyarázzuk el, mi fog történni. A gyereket megnyugtatja, ha fejben van egy forgatókönyv arról, hogy mi történik majd.

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az MPE kandidátusa
www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com
https://www.facebook.com/makai.gabor.pszichologus

A cikk a Bébik, kicsik és nagyok magazinban jelent meg! Keresse a gyógyszertárakban!