Információk, érdekességek

Nem bírok a lányommal! – Serdülőkorban van a gyerek

2022. március 08.

Gyakran panaszkodunk tizenéves leányunk lehetetlen viselkedése, magába fordulása, furcsa külseje, vagy éppen szélsőséges megnyilvánulásai miatt. Van úgy, hogy nem is tudjuk kezelni a problémát, pedig sokféleképpen próbálkozunk – kevés sikerrel. Számára „súlyos” gondjait eltitkolja, vagy csak a legvégső esetben hozza tudomásunkra. Így nem könnyű segíteni rajta, vagy nyugodtnak maradni, amikor nem értjük furcsa reakcióit, különös viselkedését, mániáit. Pszichológus szakemberek magyarázatai és jó tanácsai alapján segítünk megtalálni a helyes szülői magatartás irányvonalát – néhány jellemző helyzetben – a serdülőkori „krízis” során.

Ha rendszeresen bezárkózik a szobájába

Serdülő gyermekünk csapkodja az ajtót a lakásban, bezárkózik a szobájába – tilos zavarni -, órákig heverészik az ágyán, ahelyett, hogy tanulna, a szobájában nagy a rendetlenség, piszok, felfordulás, csak a divatos zenék érdeklik… Hiába beszélünk neki, hogy így nem lehet előrejutni sem az iskolában, sem az életben. Hiszen sokszor csak étkezéskor találkozunk vele, időnk sem marad a megzabolázására, ha folyton eltűnik előlünk a szobájában. A pszichológusok mindezt azzal magyarázzák, hogy a serdülő tudat alatt „felségterülete” létrehozására törekszik, ahová felnőtt nem léphet be. Igyekszik magatartásával „megjelölni” ezt a területet, hogy a szülőknek jelezze, hol a határ, melyen túl már ők nem dirigálhatnak. Így végre megszabadul a szülői intelmektől, számára tolakodásnak tűnő kérdésektől, prédikációktól…

Ebben az életkorban főképpen azt kívánja kimutatni a serdülő, hogy a felnőtté válás átmeneti időszakát éli át, aminek középpontjában az önállóságra való törekvés áll. Ennek egyik ismérve, hogy pld. a szobájára bizonyos értelemben úgy tekint, mint a saját testére: az csak az övé. Számunkra érthetetlen módon ezért zárkózik be.

Mit tehetünk?

Még ha nehezünkre esik is, tartsuk tiszteletben a „felségterületét”. Nem akar rendet tenni, vagy kitakarítani a szobájában? Reagáljunk rá úgy, hogy joga van hozzá… Viszont figyelmeztessük arra, hogy ez esetben neki is tiszteletben kell tartania a házirendet a lakás közös helyiségeiben. Segítenie kell a háztartásban és szociálisabbnak, együttműködőbbnek kell lennie a családtagokkal, ismerősökkel. Ennek betartásánál hivatkozzunk a „kölcsönös megegyezésre”.

Felhagyhatunk a nyugtalankodással ezen elkülönülési vágy miatt, ha csemeténk valóban nem zárkózik el a külvilágtól egyéb tekintetben, csak velünk, szülőkkel makacskodik… Járnak hozzá osztálytársai, barátai, vagy unokatestvérei, és ő sem húzódozik pld. a nagyszülőknél tett látogatásoktól. Ha tartja a kapcsolatot barátaival, rokonaival, türelemmel ki kell várnunk, míg velünk szemben is „megszelídül”.

Ha folyton fogyókúrázni akar

Annyit eszik, mint egy kismadár: „villámlátogatást” tesz este az asztalnál, és száműzi étrendjéből még a süteményt, csokoládét is, nemhogy a kellő mennyiségű, tápláló ételeket. És mi persze aggódunk amiatt, hogy a növőfélben lévő tizenéves szervezete számára elengedhetetlenül szükséges tápanyagokat nem veszi magához. Míg a serdülőkor derekán leánygyermekünk testalkata kialakulóban van, ő úgy érzi, rajta a sor, hogy formálja – a divat szerint.

Eközben az írott és elektronikus sajtó a nőiesség ellentétét sugallja neki: a soványságot, a farmeros, fiús öltözködést. Ez nagy elhatározásokat érlel meg benne a külsejével kapcsolatban. Sőt, alakja nőiessé tételével szembeni ellenérve lehet az is, hogy esetleg úgy jobban tetszhet a fiúknak, akiket egyelőre még rémisztőnek tart. – emelik ki a pszichológusok.

Mit tehetünk?

Meggyőző érveléssel rá kell döbbentenünk arra, hogy a magazinokban szereplő szépségideálok nem a valóságot tükrözik. A fényképeket retusálják, a fényt a legelőnyösebben irányítják a hölgyekre, és a manökenek sem mindig jószántukból csontsoványak. A fogyókúrázás veszélyeiről tartott prédikáció helyett a pszichológusok arra bátorítják az anyákat, hogy mutassanak példát nőiességük hangsúlyozásával, és természetesen a kiegyensúlyozott étrend követésével.

Amikor tehát a női szépségről beszélünk gyermekünkkel, mondjuk el a kisugárzás, a nőies formák jelentőségét. Ez természetesen hosszabb időn át tartó győzködési folyamatot jelent, melyet türelemmel végig kell vinnünk. Ha egy idő után észrevesszük, hogy minden hiába, serdülő leányunk csökönyösen fogyni akar – netán már az anorexia réme is fenyeget – feltétlenül forduljunk segítségért pszichológushoz, dietetikushoz.

Ha gúnyolják, megsértik a közösségi hálón

Sokáig titkolta, de most könnyek közt bevallja, hogy osztálytársai, ismerősei jó ideje rosszindulatú pletykákat terjesztenek róla a neten… Ők egyúttal sikeresen elindítanak egy lavinát is: gyermekünk már a barátai barátaitól is kap inzultáló üzeneteket.

Ami napjainkban az igazi problémát jelenti ilyen esetekben, az a szociális háló jelentősége az internetes közösségi portálok óriási befogadó-, így hírvivő képessége folytán. Valamikor az osztálytársak pletykálkodása rendszerint nem lépte túl az iskola udvarának kereteit, és így persze sokkal kisebb pszichológiai hatása volt az érintett serdülőre nézve.

Mit tehetünk?

Először is fejezzük ki, mennyire örülünk, hogy volt bátorsága ezt a problémáját megosztani velünk. Azután tanácsoljuk neki azt, hogy ne válaszoljon semmilyen támadásra, hiszen egyszer megunják dobálni azt a labdát, amit nem ütnek vissza. De ha ez nem elégíti ki, illetve nem vezet eredményre, javasoljuk neki, hogy lépjen ki a közösségi hálóból egy rövid időre. Ezután találjon ki egy nevet magának, amit csak azoknak ad meg, akiket arra érdemesnek tart, és úgy lépjen be újra.

A pszichológus összegző véleménye:

A serdülőkori válság normális jelenség

Mivel a serdülőkor átmenetet jelent a gyermekkorból a felnőtt életbe, az mindenképp a tinédzser ingadozó magatartásával jár – nem igazán tudja, hogyan is válhat önállóvá. Ennek első lépése lehet, hogy igyekszik távolságot tartani a hozzá legközelebb álló felnőttektől, a szüleitől. Hiszen ők irányították addig az életét, most pedig a maga igényei szerint kívánja élni mindennapjait. Minthogy az eltávolodáson kívül még a legtöbbször az ellenkezés is egyik fő „fegyvere”, előfordul, hogy állandó harcban áll velünk, szülőkkel – de önmagával is.

Ez a fajta magatartás persze egyéni jelleget ölt: egyes gyermekeknél az átmenet simábban megy, másoknál sokkal több „zűrrel”. Nekünk, felnőtteknek minden esetben türelmesnek, megértőnek kell lennünk, mert a kölcsönös szembenállás természetesen nem segíti a folyamat sikerét. Amellett minél egybeolvadóbb volt korábban a gyermek-szülő kapcsolat, annál nehezebb a bizonyos értelemben vett „elválás” serdülőkorban, mindkét fél számára. Ha pedig nem volt az átlagosnál szorosabb ez a viszony, természetesen könnyebben átvészelhető ez az időszak. Azért néhány buktató ez esetben is normálisnak tekinthető, amit türelemmel kell kezelni.

Az olyan gyermek pedig, akinél szinte nem tapasztalunk serdülőkori krízist, önállósodási kísérleteinek csak halvány jelét adja, azt a kockázatot veti fel, hogy korához képest későn fog a saját lábára állni.