Információk, érdekességek

Női test, női bölcsesség

2024. január 26.

Az emberiség életének első 200 000 évében a spiritualitás és vallás középpontjában a női lét nagy misztériumai álltak.  

A legelső embereket ábrázoló szobrok a őskőkorból (i. e. 35 000 - 10 000) származó Vénuszok, amelyek ugyan a római mitológia szerelem istennőjéről kapják nevüket, de ennek ellenére nem szexuális fantáziát kielégítő szobrocskák. A Vénuszok a Nagy Anyaistennőnek, mint a születés, élet és halál Úrnőjének ábrázolásai, elhelyezésük a barlangok mélyén és a sírokban egyértelműen utal arra, hogy rituális célokra használták őket. A Kárpát-medence a szíve annak az Ősi Európának nevezett területnek, ahol a kőkorban virágzott a Nagy Istennő gyermekeinek békés kultúrája. Elődeink a Nagy Istennő megtestesülését látták a földben, a természetben és a föld minden teremtményében.

Számukra az anyaföld és a természet szent volt, mellyel együtt lehetett élni és együtt lehetett lélegezni, de semmiképpen sem lehetett azt kizsákmányolni és leigázni. Minden élet az Ősanyától született és hozzá tér vissza. Szent volt a nő is, hiszen az Istennő leányának született és képes méhéből életet adni. A nő, aki saját testében követni tudja a Hold ciklusait a legnagyobb misztérium őrzője volt őseink életében.

A természetben tavasszal növekedni kezdenek a magok, kirügyeznek a fák, majd virágot és gyümölcsöt hoznak, termést, amely táplál minket. Majd jön az ősz és elkezd minden visszatérni a földbe, a kozmikus anyaméh sötétjébe, ahogyan elbújik a nap is, hogy aztán újjászülessen a téli napfordulón. A kisleány nővé szentelődik saját vére által, az első menstruációval, majd megfogan méhében az új élet magja, amely egyre növekszik, a nő hasa és emlője duzzadni kezd az élettől, csakúgy mint a kőkori Vénuszok és, mint a FöldAnya domborulatai. Majd, ha eljön az idő megszületik a gyermek, és újabb gyermekek, egészen addig, amíg abba nem marad a vérzés. A bölcs öregasszony teste sötétjében, méhe barlangjában tartja immár életet adó vérét és az élete alatt összegyűjtött bölcsességet. Belőle lesz a legöregebb és legbölcsebb nagymama, aki ismeri sötét és világos, halál és születés titkait, ő lesz a beavató, aki útjára bocsátja a nővé érő kislányt.

A női test olyan erőt és bölcsességet rejt magában, amivel több, mint 3000 éve hiába próbálnak leszámolni a patriarchális társadalmak. Pedig megpróbáltak mindent. Átírták a legendákat és a mítoszokat, így a beavatást végző Istennő bukott Évává változik, aki miatt "elveszítettük a paradicsomot". A női erőt annyira rettegte és félte az egyház, hogy elindította a boszorkányüldözést, azt a nők elleni gyalázatos háborút, amelyben kilenc millió európai nő vesztette életét a papok által felszentelt kínzókamrákban és a máglyák tüzében. 3000 éve mások - leginkább férfiak - mondják meg nekünk hogyan és hogy ne szeretkezzünk, hogyan és hogy ne védekezzünk a nemkívánt terhesség ellen, hogyan szüljünk, hogyan neveljük a gyermekeinket és hogyan éljük az életünket.

Sokszor azt gondoljuk, hogy mindez a múlt, és ma már "emancipáltak és egyenrangúak" vagyunk. De a valóság az az, hogy elveszítettük a kapcsolatot saját ciklusunkkal és saját testünkkel. Elhisszük, hogy akkor vagyunk biztonságban, ha a nőgyógyászok által is ajánlott tamponokat és betéteket használjuk, holott a betéteket gyártó multinacionális cégek még arra sem méltatnak minket, hogy elárulják milyen anyagokat is tartalmaz az a tampon, ami számunkra a "szabadságot biztosítja a nehéz napokban". Elhisszük, hogy akkor vagyunk szépek és kívánatosak, ha folyamatosan diétázunk és megfelelő méretre szabatjuk át a melleinket. Gondolkodás nélkül elhisszük azt is, hogy nem vagyunk úrnői a saját testünknek és elhisszük, hogy csak akkor tudunk megszülni egy gyermeket, ha a kórházban az általában férfi nőgyógyász kinyomja azt belőlünk.

Tényleg így lenne? Hagyjuk, hogy az ősanyák bölcsessége, tudása és ereje odavesszen, vagy elkezdünk végre figyelni a testünk üzeneteire, elkezdünk emlékezni arra a "Vénuszra", aki bennünk is ott él és végre visszaköveteljük magunknak a női erőnket?