Információk, érdekességek

Szerelmes csillagjegyek csábító illatai

2019. április 08.

Hiúsági kérdés, vagy sem, ha mélyen magunkba nézünk, mindannyian szeretünk sugárzónak látszani, mert imádunk tetszeni a másik nemnek függetlenül attól, hogy milyen jegyben is születtünk.  

Ahogy a csillagjegyünk és a kedvenc ruhadarabunk meghatározza azt a képet, ami kialakul első benyomásra rólunk, úgy az illatok is ezt teszik, sőt, talán még többet is tudnak. Valentin-nap alkalmából lepjük hát meg magunkat egy saját illattal, mert minden csillagjegynek bizony megvan a rá jellemző, saját illata és nagyon nem mindegy, hogy milyen illatot viselünk, hiszen Lakatos Márkot idézve: "Egy jól megválasztott illat bizony megelőz minket és megőrzi emlékünket a férfi agyában akkor is, ha már nem vagyunk jelen."

Nézzük akkor végig az egyes csillagjegyeket csábítási szokásuk és saját illatuk szerint:

Kos:
A Kos nem sokat „kerülgeti a forró kását”, hanem hamar a lényegre tér. Olykor taszító is lehet ez az érzékeny lelkűek számára, akik durvának érezhetik a közeledését. A Kos a kapcsolataiban őszinte, néha kegyetlenül adja tudtunkra a véleményét. Ha szeretnénk egy kost elcsábítani, elég lesz ráutaló módon viselkednünk, s egyértelmű jelekkel a tudtára adnunk, hogy kedvet kaptunk vele a szexhez. A Kos csábító illata a fekete bors és a vadnarancs, ami megnyugtatja a sokszor csapongó elméjét és harmonizálja az energiáit.

Bika:
A Bika érzéki, ami megnyilvánul szexualitásában is, valódi művésze a szerelemnek. Élete középpontjában a birtokolás áll, párjára úgy tekint, mint a tulajdonára. Rendkívüli módon ragaszkodó, így akár kóros féltékenységi jeleneteket produkálhat. A távkapcsolat sosem a Bika világa. Kapcsolata, azon túl, hogy szexuális értelemben túlfűtött, magában hordja minden érzéki élvezet úgy, mint a finom ételek élvezetét. A Bika csábító illata, nem más, mint a szerelem jelképe, a rózsa, ami afrodiziákumként is kiváló.

Ikrek:
Kapcsolatban az Ikrek felületesebben képes kötődni, hiszen sok új kapcsolatra, olykor kalandra is szüksége van. Ideális a helyzet akkor, ha érdeklődési köre hasonló a párjához, vagy közös a baráti társaságuk. Kiváló beszélgetőpartnerek, azonban ne várjuk el azt, hogy Ikrek kedvesünkkel mély lelki boncolgatásba kezdjünk, mer ettől ő elmenekül Ikreknek több örömet okoz egy közös program, vagy egy laza, könnyed beszélgetés. Az Ikrek csábító illata a neroli és a vadnarancs, melyek nyugtató és stabilizáló hatással vannak az Ikrekre sokszor jellemző szétszórtságra, ezen illatok jól rendezik a teret körülöttük.

Rák:
A Rák érzékeny és könnyen sebezhető. Hangulatingadozásai nehézséget okozhat nemcsak neki, de barátainak, családtagjai számára is. Sose lehet tudni, hogy a Rák milyen hangulatban van épp. Ez úgy változhat, ahogyan az uralkodó bolygója a Hold, napról-napra. Előfordulhat, hogy ugyanarra az eseményre egészen máshogy reagál holnap, mint ma tette azt. Mindene az otthon és a család, rendkívül házias alkat, szereti kényeztetni családját. Ha szeretnénk elcsábítani egy Rákot, akkor a legfontosabb, hogy legyünk vele nagyon kedves, finom, gyengédek. Jól jöhet egy pár szál virág is, mivel a Rák él, hal a romantikáért, mindezt egy vízpart közelében adjuk át, nyert ügyünk lesz! A Rák csábító illata az ylang ylang, melyek az otthon meleg és kellemes hangulatát hozzák el a Rák jegyben szülötteknek.

Oroszlán:
Egy vérbeli Oroszlán mindig nagyon szenvedélyes, tüzes és temperamentumos, ha érzelmi életéről van szó, és ez igaz a szexualitására is. Egy oroszlánnak a szerelem az egyik legfontosabb területe az életében, nem tudja elképzelni életét a bizsergető, szédítő, mámoros érzés nélkül. Ha szeretnénk egy Oroszlánt elcsábítani, akkor jó, ha tudjuk, hogy nagyon igényes emberrel állunk szemben, aki nem elégszik meg, csak a nagyon jóval! Ha pedig tuti biztosra szeretnénk menni, akkor jó, ha szórakoztatni is tudjuk, hiszen Ő a szíve mélyén egy nagy gyerek, akinek mindene a játék. A szerelmet is játéknak tekinti. Hogy mi az Oroszlán csábító illata? Nem más, mint a jázmin, mely kifejezi az oroszlán eleganciáját és elbűvölő jellemét.
 

 


Szűz:
Valentin-nap remek alkalom, hogy a Szűz hűséges jellemét megjutalmazzuk egy kellemes vacsorával és egy szép nagy csokor rózsával fejezzük is ki, hogy mekkora kincs is van a birtokunkban, azáltal hogy Velünk lehet. A Szűz csábító illata a dália, mely a tisztaságot, rendezettséget hozza el a Szűz jegyűek számára.

Mérleg:
Sokaknak nem fontos a Valentin-nap, de a Mérlegeknek nagyon is. Így ha Mérleg párunk van, figyeljünk, mert bizony akármilyen giccsesnek is tartjuk ezt az ünnepet, Nekik bizony a legfontosabb az összes csillagjegy közül, hogy éreztessük szerelmünket Velük. Hogy mi a Mérleg csábító illata? Természetesen a nefelejcs, melynek illata és energiája is azt üzeni, hogy ő felejthetetlen.

Skorpió:
Erős, fanatikus, szenvedélyes, a szerelemben is céltudatos jellemű Skorpiókhoz a leginkább illő illat és virág az orchidea, mely egyenesen a szenvedély illatát és virágát tükrözi, természetesen egy romantikus vacsora kíséretében.

Nyilas:
Örök optimistaként, hatalmas energiával áldotta meg a Sors a Nyilasokat, amit néha nem árt egyensúlyban tartani, a feles energiát levezetni. Nyitott az emberek iránt, sok mindenkit meg akar ismerni, hamar szerelembe esik, ellenben hajlamos az idealizálásra. Érdemes nemcsak ismerni, hanem alkalmazni is az ELÉG JÓ-t, ahelyett, hogy ideákat kergetne. A Nyilas csábító illata olyan, mint a karaktere: friss és energikus. Temperamentumos egyéniségéhez a virágos, könnyed illatok illenek, ilyenek a citrus illatai.

Bak:
Egy vérbeli Baknak talán a legjobban van szüksége a biztonságra, ezért olyan Társ mellett teszi le a voksát, aki képes ezt megadni neki. Rendkívül felelősségteljesen, éretten gondolkodik. Visszafogott és szívós, ám a kemény külső csak egy álca, amely elrejti a bizonytalanságát. A legjobb kulcs a szívéhez a megbízhatóság. Nagyon fontos, hogy időben érkezzünk a randevúra, hiszen Nála mindent elronthatunk akár egy 10 perces késéssel is. A Bak csábító illata a fás, stabil illatok, mint a tömjén és a vetiver.

Vízöntő:
Bármilyen romantikus őrültségre képes, amíg a szerelem tüze hajtja. Nagyon eredeti, impulzív, nem egy unalmas személyiség, nem húzza az ismerkedést sem nagyon el. Függetlenségre törekszik a kapcsolatban is, mivel önálló, szabad lénynek vallja magát. A Vízöntő csábító illata is olyan, mint Ő, különleges, laza, pezsgő és örökké fiatalos, mint a vadnarancs.

Halak:
Álomvilág, mély érzelmek, romantika, vízpart. Ezek a kulcsszavak hozzá! Állandó lelkizésre számíthatunk, oda kell figyelnünk a legapróbb jelzésekre is tőle, amelyeket közvetít felénk, s persze bátorítanunk kell arra, hogy fejezze ki őszintén amit szeretne, mert nehezen boldogul a sivár anyagi világban. Emellett empatikus képessége révén rendkívül jó szerető és partner az ágyban, mert ő képes megadni nekünk az eggyé-válás élményét. A Halak csábító illata édeskés, akár egy álom, amelyet ébredés után sem lehet elfelejteni. Az Ő illata a vanília.

forrás: Harmonet