Információk, érdekességek

Zsebpénzt a gyereknek?

2019. szeptember 26.

Adjunk? Ne adjunk? Mikortól? És egyáltalán mennyit? És mire jó, ha egy gyerek zsebpénzt kap?  

A gyerekeket érdekli a pénz. Mondjon bárki bármit, ez így van. Egy gyerek ugyanis úgy ismeri meg az őt körülvevő világot, hogy érdeklődik iránta, kérdez róla, kipróbálja annak minden alkotóelemét, részletét. Ebbe a világba pedig beletartozik a pénz is. A gyerekeink már kicsi koruktól fogva látják, hogy pénzt használunk. A természetes kíváncsiságuktól vezérelve előbb-utóbb egészen biztosan megkérdezik, hogy ez mi, és mire való.

Mire való a pénz?

A szülők többsége ilyenkor szokta azt mondani, hogy arra, hogy megvegyünk rajta mindent, amire szükségünk van: hogy tudjunk enni, inni, lakni valahol, fűteni, világítani, felöltözni, stb. Magyarul az a legáltalánosabb válasz, hogy a pénz arra való, hogy elköltsük.

Tényleg?

Ebből a magyarázatból ugyanis kimarad a másik oldal: az, hogy meg is kell szerezni a pénzt, meg kell keresni, össze kell gyűjteni, stb. Illetve az is, hogy a gyűjtögetős és a költögetős oldal között ott van a szülő, aki jó feketedoboz módjára csinál ezt-azt, aminek az eredménye az lesz, hogy mennyi pénze marad. Sőt kiterjesztve a feketedoboz fogalmát, még olyanokat is csinálhat, ami befolyásolja az inputot (a bevételek mértékét és rendszerességét), valamint az outputot (a kiadások mértékét és szerkezetét).

Mire való a zsebpénz?

A legtöbb családban arra, amire a pénzről szóló leggyakoribb szülői magyarázat szerint való: elköltésre. A szülők ezért leggyakrabban adnak valamilyen, “zsebpénznek csúfolt” összeget a gyereknek, hogy abból fedezze a kiadásait. És kész.

A másik fogas kérdés az szokott lenni, hogy mennyi pénzt adjanak a gyereknek. Ezt sok szülő elintézi azzal, hogy “Majd ha elfogyott, szólj, és még adok.” (MV? Lefordítom: mi van? – Sorry, a WTF nem az én stílusom.) Megint mások ugyan megállapítanak valamilyen rendszerességet a zsebpénzben – mind időszakosságában, mind összegszerűségében –, ha azonban mégis idő előtt elfogy a pénz, akkor szó nélkül “kiegészítenek”. Újabb variáció, amikor a szülő ad egy hasraütésszerűen megállapított összeget a gyereknek – és ez lehet ugyan rendszeres, de ha nem fedezei a gyerek kiadásait, akkor ez csak állandósult konfliktusforrás lesz a szülő és a gyerek között.

Újabb fontos kérdés, hogy a gyerek mikortól, hány éves kortól kaphat egyáltalán zsebpénzt. Vannak szülők, akik szerint tökfelesleges a gyereknek bármire zsebpénzt adni, hiszen ők úgyis mindent megvesznek neki. Mások adnak ugyan, de csak azért, mert máskülönben a gyerek nem enne semmit a menzakoszton kívül, így meg legalább a büfében tud valamit (édességet és rágcsát…) venni. És vannak olyan szülők is, bár nem túlzottan nagy számban, akik már a számfogalommal nem rendelkező ovisnak is adnak – igaz, azt a malacperselybe, és ott még a gyűjtés motívuma dominál, nem az, hogy a gyerek bevételt szerezzen és/vagy költsön.

Egy felmérésből kiderült, hogy a szülők alapvető motivációja a zsebpénzzel nem az volt, hogy a gyerekeiket a pénz használatára, beosztására, megtakarítására neveljék, ami a XXI. században alapfunkciója kellene, hogy legyen a zsebpénznek, hanem az, hogy néhány feladattal kevesebb háruljon rájuk: a gyerek fizessen be, intázzen el helyettük bizonyos dolgokat, hogy így tehermentesítsék az elfoglalt szülőket. Azok a szülők, akik rendszeresen adtak zsebpénzt (a válaszadók 25%-a) sem voltak ezen a téren motiváltabbak, mint a szülők döntő többsége (54%), akik adtak, de nem rendszeresen. Nagyon kevés családban fordult elő, hogy szabályok lettek volna megállapítva a zsebpénzhez (és itt nem arra a szabályra gondolok, hogy a szülő megmondja, hogy mire költheti a pénzét a gyerek – az amúgy is egy elvetélt dolog lenne).