


Információk, érdekességek
Kiderült, miért lehetnek nyűgösebbek a férfiak betegen
2015. november 16.
Fej- és torokfájás, köhögés, orrfolyás – a megfázás és influenza tüneteit a hűvösebb időszakokban gyakrabban tapasztaljuk. Általános vélekedés, hogy a férfiak nehezebben viselik a betegségeket: de miért nyűgösebbek, és tényleg több törődésre vágynak ilyenkor, mint a nők? Érdekes eredmények születtek egy nemzetközi kutatás során, amelyből többek között az is kiderült, hogy egy-egy megfázás esetén gyakran az apukák maradnak otthon a gyerekükkel.
A meghűléses időszak gyakran komoly kihívás elé állítja a családokat. Előfordul, hogy a szülők betegen kénytelenek munkába menni és az is problémát okozhat, hogy ki maradjon otthon az ágyat nyomó gyerkőccel. A Wick Pharma GmbH 2014-ben készített nemzetközi kutatása cáfolta a feltételezést, miszerint a beteg gyerekükre csak az anyák vigyáznak. A magyarországi adatokat tekintve, egy-két napos megfázás esetén gyakrabban maradnak otthon az apukák – szám szerint majdnem háromszor több alkalommal, mint a párjuk. Ehhez azonban az az adat is hozzátartozik, hogy hosszabb ideig elhúzódó betegségek esetében, egyértelműen az anyukák azok, akik kényszerszabadságot vesznek ki.
Enyhe telünk lesz, sok csapadékkal!
2015. november 08.
Hét nemzetközi intézet előrejelzése alapján különösen enyhe, de csapadékos télben lesz részünk Magyarországon.
Az amerikai NASA, a kínai, az orosz és a brit meteorológiai intézetek szezonális előrejelzéseit vetette össze az Esőtánc.hu időjárási portál, hogy megbecsülje az idei tél várható időjárását.
Enyhe tél várható
A vizsgálatba bevont hét nemzetközi intézet egyértelműen az átlagosnál lényegesen enyhébb telet vár a Kárpát-medencére. A novembertől áprilisig terjedő időszakban különösen a téli hónapok, ígérkeznek enyhének. Az Amerikai NASA, és NOAA, valamint a japán hidrometeorológiai intézet igen nagy valószínűséget ad az átlagosnál enyhébb télnek.
A mostani modellszámítások szerint a tavasz során már csökken annak valószínűsége, hogy átlag felett hőmérsékleteket mérjünk.
A különböző intézetek már hónapok óta stabilan tartják az átlagosnál melegebb tél forgatókönyvét. Ez, valamint, az hogy az összes intézet azonos tendenciákat jósol igen nagy valószínűséget ad az enyhe tél forgatókönyvének.
Végre döntöttem, elhagyom a párom a szeretőm miatt! 5 okos tanács, hogy jól csináld
2015. november 06.
Ebben a cikkben arról a tapasztalatomról fogok írni, amit ez elmúlt években észrevettem azokon a hozzám fordulókon, akik kemény munka árán, meghoztak egy nehéz döntést, és elhagyták a családjukat, házastársukat a szeretőjük miatt, azonban az új kapcsolatunk nem sokáig tartott. Elmondható, hogy az esetek 80%-ban a szeretőkkel való párkapcsolat maximum 3 évig tart abban az esetben, ha egyből összebútoroznak a párok. Ez leginkább azokra a helyzetekre jellemző, amikor a férj hagyja el a családját, és egyből összeköltözik a szeretőjével.
Összeszedem azt az 5 tényt, amire érdemes figyelni, hogy a szeretői kapcsolatból kialakított felvállalt kapcsolat hosszú távon is működni tudjon.
Figyelem és érzelmi intelligencia
2015. november 05.
A figyelem az elsődleges és legfontosabb szűrője bármilyen információnak, ami az agyunkhoz eljut. Napjainkban szó szerint, szinte belefulladunk az információkba, így egyre nehezebb megtalálni a lényeget.
Egyik legnagyobb feladatunk lenne, hogy megtanítsuk a gyermekeket a lényeg kiszűrésére, és arra, hogy azt a számukra leghatékonyabb módszerrel megtanulva, vissza is tudják adni.
A legtöbb felnőtt mindent megtesz gyermekéért, és az életben főként az anyák törődnek többet gyermekeikkel. A nők megszerzik egyedül vagy párban, ha tudják az anyagi javakat, nevelik, taníttatják (sport, tánc, zenetanulás, stb.) gyermekeiket. Ez mind rendben is van. Ez a törődés. A törődés édestestvére a figyelem, az odafigyelés. Az a figyelem, amit csak a gyermekünknek adunk az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyermeknek adhatunk.
Miért nem tudnak a férfiak udvarolni?
2015. november 04.
Egyre több nő érkezik hozzám ezzel a kérdéssel. Csalódottak, bizonytalanok, kedvtelenek. Vágynak valamire, amit sok esetben maguk is nehezen öntenek szavakba. Válasz helyett épp ezért kérdéseket szoktam megfogalmazni. Az igazi kérdés ugyanis az, hogy mi nők mire vágyunk az udvarlás során? Mit várunk ilyenkor a férfiaktól? Mi az, ami hiányzik, amikor azt mondjuk, a férfiak nem tudnak udvarolni?
Udvarlás alatt kétségkívül egész mást értünk ma, mint értettünk a múlt században. Megváltozott az alapvető funkciója is. Az udvarlást ma már nem köti annyi szabály és formai sajátosság, épp ezért vált olyan nehezen megfoghatóvá, körülírhatóvá.
Nincsenek egyértelmű minták, amiket követni lehetne, vagy áthagyományozni a következő generáció számára, így egy férfivá érő fiú számára gyakran nem marad más lehetőség, mint a tapasztalás.
Egy férfi annyit fog önmagától megkövetelni viselkedés szintjén a későbbiekben, amennyit tőle az adott nő aktuálisan elvár. Ha mi nők nem tudjuk megfogalmazni még önmagunk számára sem, mi az, ami jól esne aktuális partnerünktől, akkor azt értelemszerűen kommunikálni sem fogjuk tudni felé.
A nők felelőssége is, ami egy férfi viselkedésében tetten érhető. Aktuális partnerünk ugyanis nagy valószínűséggel azokat a stratégiákat fogja alkalmazni, melyekről múltbéli tapasztalatai alapján úgy gondolja, sikerre vezethetnek.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...189190191...476