Információk, érdekességek

Főállásban feleség

2015. július 30.

Igazi, elhivatott feleségnek még ma is sokan azt tekintik, aki saját magát és céljait feltétel nélkül alárendeli a család érdekeinek, akinek a család elsőbbsége megkérdőjelezhetetlen. A baj csak az, hogy a mai hazai közhiedelem szerint a család gyakran még mindig azt a közösséget jelenti, ahol a férfi munkájával vagy vállalkozásával biztosítja a szükséges javakat, a nő pedig vezeti a háztartást, és részben a gyerekek jóllétéért és fejlődéséért felel, másrészt az otthon rendjét, békéjét, nyugalmát biztosítja.

Természetesen ez a munkamegosztás – minden más tényezőtől, például a nő hivatásérzetétől, tehetségétől és elképzeléseitől függetlenül is – csak ott jöhet létre, ahol a férfi jövedelme lehetővé teszi, hogy felesége otthon maradhasson. Mivel ezek a férfiak általában vezető beosztásban dolgoznak, vagy vállalkozók, nevezzük az ilyen „főállásban feleségeket”, a múlt heti menedzsernők tükörképeként menedzserfeleségeknek.


Ez agymosás! - aki fél, az kritizál

2015. július 29.

Sok ember szeret olyan dolgokhoz hozzászólni, és véleményt alkotni róla, amit nem ismer, sőt, még csak nem is találkozott vele. Nem maradhat ki ebből a családállítás módszere sem. A napokban hallottam egy ismerőstől, hogy miután bejelentkezett a harmadik családállítására, otthon a családja megkérdezte, miért kell sokadszor is meghallgatnia ugyanazt, és hogy ez nem más, mint agymosás.

Az ilyen, és ehhez hasonló kritikákat azok az emberek szokták mondani, akik úgy gondolják, az élet csak egyféle lehet, és az is olyan, amilyennek ők látják. Ez tévedés.

Úgy gondolom, sok ember tudna mesélni arról, hogy ez az „agyátmosó” módszer a halál torkából húzta vissza őket, vagy éppen ennek köszönhető, hogy még mindig együtt élnek a párjukkal. Viszont aki fél valamitől, annak könnyebb kritizálni, mint megismerkedni kritikája tárgyával. Aki már járt családállításon, az pontosan tudja, hogy nincs két egyforma alkalom. Minden hétvégén, más és más témák, egyéni emberi sorsok tárulnak fel a szemünk előtt. Az egyik tévhit, amit el szeretnék oszlatni: a családállítás nem előadás! Sokan jelzik azt, hogy szeretnének részt venni az előadáson. Jobb, ha mielőtt bejelentkezünk valahová, kicsit utána olvasunk a módszernek, mert meglepetések érhetnek bennünket. A családállítások folyamán kemény pszichés és lelki munka folyik. Egy-egy problémánk tudatalatti képeit jelenítjük meg a mezőben. Ebben a képben látjuk meg a problémánk valódi okát, ami legtöbbször teljesen más, mint amit az okának gondolunk.


Hová vezet az emberi fejlődés további útja?

2015. július 29.

Felnőtté nem az életkorunk tesz bennünket. A felnőttkort a gondolkodásmódban, a viselkedésben, a döntésekben, a felelősségvállalásban, az értékrendben és az életvezetésben bekövetkező változások jelzik. A dacos gyermeket, és a saját határait kereső kamaszt fokozatosan felváltja egy önmagát jól ismerő, kiegyensúlyozott, céltudatos és felelősségteljes személy. A folyamat azonban nem megy egyik napról a másikra.

A teljesség megélése kezdetben felszabadítóan hathat az egyénre. Elragadtathatja, ifjúkorban kísérletezésre és bizonyos eszmék iránti elköteleződésre sarkallhatja őt. A biológiai sajátosságokból fakadó energia ugyanis nem csupán a testet, hanem a lelket is átjárja ilyenkor. A veszélyérzet hiánya, és az omnipotens gondolatok olyan tapasztalatszerzésre ösztönözhetnek, melyet más életkorban talán már nem vállalnánk.
Mindez része annak a fejlődési útnak, melyet be kell járnunk, amit át kell élnünk, meg kell tapasztalnunk. Egyedül. Önmagunknak.

Út, melynek része a hibázás, a tanulás, az előrelépés. Út, mely megmutatja, hogy a hedonista attitűdön túl is van létezés.


Nyáron hűtlenebbek a férfiak. Mit tehetünk mi nők?

2015. július 24.

A nyári hónapokban a meleg időjárás miatt, a férfiak nagyobb valószínűséggel lesznek hűtlenek, írja az amerikai terapeuta Diana Kirschner, PhD. Szerinte a nyári kedvez a megcsalásoknak, ezért cheating szezonnak is hívják. A különböző kerti partik, fesztiválok és hangulatos szabadtéri helyek a flört, egyéjszakás kalandok melegágyai lehetnek.

Ezek a kiruccanások, elcsábulások a nyár adta lehetőségek a férfiak fejében időszakosak, úgy érzik, hogy ilyenkor a szabályok felrúghatóak, és megengedett számukra a kapcsolatukból való kitekintés.

A nyár az az időszak, amikor amúgy is azt gondoljuk, hogy itt az idő, kipróbálni valami újat, valami mást, és mint minden újdonság növeli a szervezetünkben a dopamin termelést, amely a férfiaknál a tesztoszteron felszabadítását váltja ki. E kettő vegyület és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek, gondolatok adnak erőt, energiát a férfiaknak a félrelépésre.


A környezeted rólad szól

2015. július 21.

Saját történetem. Pár napja új lakásba költöztem. Sok évig laktam a régiben, és bizony nem volt könnyű elengedni. Furcsa érzés volt az utolsó nap reggel úgy felkelni és elindulni, hogy többet nem jövök ide vissza. Ilyenkor az ember átérzi az "örökre" fogalmát, érzését. Azt, amikor valami visszafordíthatatlan, és tudod, hogy bármi fog történni, ugyanazt már nem csinálhatod, mint eddig.

Már sosem lesz az életed ugyanolyan, de még nem tudod, mi vár rád. A változás szinte mindig félelmet vált ki. Pedig lehet, hogy sokkal jobbat hoz, mint az eddigi életed.

Ez a költözés egy valamire biztosan megtanított. Arra, hogy a körülöttünk lévő világ, az otthonunk bennünket képez le. Minden apró dolog megmutat valamit lelki folyamatainkból, tudatalatti mintáinkról. Egy barátom szokott beszélni a dinamikus Feng-Shui-ról. Arról, hogy ami körbevesz, ami körülötted látható az mind-mind mutat valamit rólad. Elég bemenni egy idegen lakásba, és máris érezni lehet az ott lakók energiáit. Csak körül kell nézni.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...199200201...476