


Információk, érdekességek
Az emberek ismerősüket választják példaképnek
2013. december 16.
A magyar felnőttek majdnem felének van példaképe, amely leggyakrabban családtagja vagy ismerőse, és csak kevesebben tekintenek példaképként egy celebre - derül ki a Mediameter országos kutatásából, amely arra is választ keresett, kinek mit jelent az ideális nő és férfi.
A médiakutató cég két ezer magyar felnőttet kérdezett meg személyesen a III. negyedévben. A Mediameter kutatóit az érdekelte, hogy milyen példaképet választanak a magyarok, mindezt pedig mi alapján teszik. Az adatok szerint a hazai felnőttek 40 százaléka tud megnevezni példaképet. Minden tíz felnőttből kettő valamelyik családtagjára, barátjára és ismerősére tekint példaképként, valamivel kisebb hányaduk ismert sztárokat, hírességeket, celebeket nevezett meg, míg nagyjából egytizedük civil szakmákat, vagy civil szakmák képviselőit (pl. tűzoltók, tanárok stb.) választott. „A kutatásból az is kiderül, hogy a példaképek választásának indokaként a legtöbben az intelligenciát, a megfelelő észjárást, illetve a barátságos, kedves modort jelölték meg” – mondta Rabcsánszki Laura, a Mediameter ügyfélkapcsolati igazgatója.
Csajozás és pasizás: tippek a sikerhez
2013. december 15.
Őszintén: számodra mi az, ami igazán fontos egy csajban vagy egy pasiban? A szemszíne? A magassága? Ugye, hogy nem? Mégis, az internetes társkereső felületeken csupán adatokat ütünk be, és aztán várakozunk, hogy kidobja a gép, kivel illenénk össze leginkább. Fényképeket nézegetünk, és azt várjuk, hogy beállított, előnytelen fotón észrevesszük a lány vagy fiú lenyűgöző mosolyát, figyelmes udvariasságát, kreativitását, háziasságát.
Pedig a valódi énünk a személyes találkozásokban tud csak megmutatkozni! A társkeresés új irányzatai erre építenek: olyan programokat szerveznek, amiken biztos jól érzed magad, és ráadásul párra is találhatsz. Egy gyalogtúrán, borkóstolón vagy bowlingozásonsenki nem fog szótlanul ücsörögni, mindenkiről kiderül, hogy mennyire humoros, visszahúzódó, vagy lendületes személyiség. Nincs kínos,szemtől-szembe feszengés, az első randi zavara, nem kell kifogásokat keresni, ha valakiben nem ébred fel a szimpátia a másik iránt. Vannak viszont három dimenziós, valódi emberek.
Ami beteggé tesz - a munkanélküliség. 10 állásvadász tipp, pánik helyett!
2013. december 12.
Ahogy a világban növekszik a munkanélküliség, úgy emelkedhet bizonyos betegségek szám a szakemberek szerint. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskolájának kutató szerint még azok körében is megemelkedik bizonyos betegségek gyakorisága, akik munkahelyük elvesztése után viszonylag gyorsan újra munkába állhatnak.
„A mostani gazdasági helyzetben bárkivel előfordulhat, hogy elveszíti az állását” – mondja Kate Strully, a kutatás vezetője. „Meg kell ismerni ennek a jelenségnek az esetleges negatív egészségügyi hatásait, és nem szabad őket figyelmen kívül hagyni” – tette hozzá.
Azt már korábbi kutatások is igazolták, hogy a beteg emberek mintegy 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel veszítik el munkahelyüket egészséges társaikhoz képest, de Strully továbbmegy ennél: véleménye szerint a magas elbocsátási arány és munkanélküliség megbetegíti azokat is, akik egészségesek. A szakember kutatási eredményei szerint azon dolgozók, akik önhibájukon kívül veszítik el állásukat, 54 százalékkal nagyobb valószínűséggel ítélik saját egészségi állapotukat rosszabbnak, mint dolgozó társaik, és azok körében, akik egészségesek, 83 százalékkal nő meg valamilyen betegség hirtelen megjelenési esélye. A szakember szerint ez a stresszhelyzettel összefüggő emelkedés mág azok körében is kimutatható, akik gyorsan újra munkát találnak.
Kiút a munkanélküliségből - a rugalmas munkavégzés
2013. december 11.
Túlságosan egyszerű lenne azt mondani, hogy a rugalmas munkavégzés lenne a csodafegyver a munkanélküliség problémájára Európában. Ugyanakkor mégis ez a lehető legjobb megoldás korunkban. A jelenlegi hullámvölgy felbátorítja a munkaadókat arra, hogy a rugalmas munkavégzésre, mint egy praktikus és költséghatékony megoldásra gondoljanak, mellyel megtarthatják tehetséges munkavállalóikat.
Az alkalmazottak szerint a rugalmas munkavégzés Európa szerte fellendíthetné az álláspiacot, derült ki az Avaya legújabb felméréséből:
- az alkalmazottak 85 százaléka szerint a rugalmas munkavégzés új munkahelyeket teremtene, az emberek megtarthatnák állásukat, illetve visszatérhetnének a munkaerőpiacra,
- a dolgozók 61 százaléka ragaszkodna a rugalmas munkavégzéshez, ha az ehhez kapcsolódó jogokat törvény szabályozná,
- a megkérdezettek kétharmada szerint boldogabbak, akik rugalmas munkaidőben dolgoznak, minden második megkérdezett szerint munkájuk hatékonysága is jobb,
- a rugalmas munkavégzés elfogadásával az alkalmazottak 59 százaléka szerint a vállalatok növelhetik termelékenységüket és megtarthatják tehetséges munkavállalóikat.
Hogyan gyógyulj ki a csalódásból? 6 lépés
2013. december 09.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy-egy súlyos helyzetben benne ragadtunk hónapokig, évekig vagy akár évtizedekig, mert nem tudtunk túllépni a fájdalmon, az önmagunk vagy mások hibáztatásán, ragaszkodtunk a sérelmeinkhez, képtelenek voltunk megbocsátani és az önsorsrontás ördögi körébe kerülve fásulttá, megkeseredetté váltunk. Mindez teljesen alááshatja önbecsülésünket, és végül gyakran azt történik, hogy teljesen feladjuk a helyzet megoldására, a boldogságra, például egy új munkára, új kapcsolatra vagy éppen szeretetteljesebb viszonyokra való törekvésünket és végleg megrekedünk abban, hogy nekünk ennyi adatott.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...241242243...476