


Információk, érdekességek
Villants és emlékezz!
2013. október 16.
A profi fotósok között egyre inkább terjed az a szemléletmód, hogy vakut a lehető legritkábban használnak. Ennek lényege, hogy igyekeznek megőrizni a hely hangulatát és a természetes, néha gyertyafény erejű világítás mellett készítik el képeiket. Ez a fajta szemléletmód természetesen roppant mód feszegeti a technika határait, de annak fejlődésével már-már fény nélkül is képesek leszünk fényképet készíteni. Különösen igaz ez a tendencia az esküvő fotósokra, ahol egy szép színes katedrális üvegen beszűrődő fénysugárnál szebb nincs is.
Csodák azonban nincsenek, a fizika határait lehet feszegetni, de teljesen megkerülni lehetetlen. Ilyen esetekben kerül elő a vaku (vagy több). Ennek használata kicsit sem „ciki” ha a fotós pontosan tudja, mikor és miért használja azt.
Jóga és versenyszellem együtt?
2013. október 08.
Van amikor jógázók arról panaszkodnak, hogy mennyire fáj néhány ízületük, és milyen izomlázuk van, miután kipróbáltak egy modern és új jógastílust. Mindig meglepődök, mert jógaoktatói tapasztalatom során ilyen hatással ritkán találkoztam. Aztán rájöttem, hogy nem az adott jógastílus a probléma oka, hanem az általános szemléletmód, ami nagyon jellemző modern világunkra. Ez pedig napjaink jellemző tendenciája, a túlzott rohanás és versenyszellem, ami egyre jobban megjelent és érezhető a jógában is. Pedig a jóga éppen ennek az ellenkezőjét segíti elő, az elcsendesedést és az együttműködést.
A jóga és eredményeinek hatása, ahhoz hasonlítható, mint amikor egy gyönyörű fát szeretnénk a kertünkben elültetni és felnevelni. Bizonyos pontig a mi kezünkben van a cselekvés, aztán viszont már a természeté a főszerep. Megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet, de az akarás és az erőfeszítés egy ponton túl már nem segít, és az ellentétébe fordul át. Amikor döntöttünk, hogy valóban egy fa kivirágzását szeretnénk látni, akkor megtesszük a nélkülözhetetlen előkészületeket. Megkeressük a megfelelő magot (amikor majdnem nulláról indulunk) vagy csemetét (amikor már van valamilyen tapasztalatunk), és megkeressük a kiteljesedéséhez legmegfelelőbb helyszínt (jógastúdiót) és földtípust (jógairányzat).
Karma 1x2 laikusoknak és angyaloknak is
2013. október 04.
A csapból már csak idézetek folynak csodaszép mezőkkel és liliomokkal. A fűszeres meditációt árul szilva helyett, a buszvezető Balogh Bélára nyomja a műszakot. Recsegve próbál a világ a helyére kerülni, de nem kell segíteni neki, hisz mindez csak illúzió, mondjuk a mantrát, keressük a fájdalom nem létező helyét, s reménykedünk, hogy ha sokat posztolunk hasonló fehér lesz a hajunk, mint a heti rendes gurunak.
Megvertek egy kisfiút, brutálisan. Súlyos, maradandó sérülései vannak. Négyen egy ellen, már önmagában is fizikai trauma, de a kiszolgáltatottság, a megalázottság, a szégyen, a harag különböző színezetei az értetlenség ködén át, szinte megoldhatatlanok. Hiszen; miért történt mindez???
Ehető „vonalkód” segíthet a hamis gyógyszerek kiszűrésében
2013. október 03.
Van valami igazán félelmetes a hamis gyógyszerekben. Mégpedig az, hogy nem állapítható meg egykönnyen a valódiságuk, hiszen külsőre, hagyományos érzékeinkkel csak nehezen tudjuk megkülönböztetni az eredetit a hamistól. Amiben pedig téglaportól kezdve, kórokozókon át akár emberi fekália is lehet. Ezért fontos, hogy olyan, a pirulák beazonosítását segítő technológiák lássanak napvilágot, mint amilyet a TruTag nevű cég készített.
A Honoluluban székelő cég ugyanis kifejlesztette a világ első ehető „vonalkódját”! A TruTag-nek elnevezett részecskék valójában szilícium-dioxidból álló (szinte) elpusztíthatatlan, ámde emberi fogyasztásra is alkalmas részecskék, amelynek egyetlen grammját a cég 12 millió egyedi azonosítóval képes ellátni.
Amikor a főnök elhagyja az irodát
2013. október 03.
Világszinten egyre inkább elfogadott gyakorlatnak számít, hogy a menedzserek munkaidejük több mint felét az irodán kívül töltik - derül ki a Regus legutóbbi felméréséből.
Az év első felében nagy vihart kavart az a hír, amely szerint az egyik vezető technológiai vállalat vezérigazgatója megtiltotta az alkalmazottaknak, hogy otthonról dolgozzanak. Az intézkedés célja az volt, hogy megelőzze a távmunkával való visszaéléseket. Ez a lépés jól tükrözi a vezetők tipikus aggodalmait a munkatársak ellenőrzésével kapcsolatban, de vajon követendő példát jelent-e?
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...246247248...476