Információk, érdekességek

Mi kell ahhoz, hogy párkapcsolatunk működőképes legyen?

2013. szeptember 01.

Már korábban, egy közösség oldalon tettem fel ezt a kérdést a fórumozó hölgyeknek és uraknak. A válaszokban többször előkerült a tisztelet, a bizalom, az őszinteség, mint fundamentumok, valamint a feltétel nélküli szeretet, és a kompromisszum készség is. Van, aki tovább ment egészen transzcendentális szintekig. Azt gondolom, mindenki nagyon fontos szempontot jelölt meg, ám én egy lépcsőfokkal lejjebb lépnék, és onnan indítanám a saját gondolat menetemet.

A négy legfontosabb szint
Egy igazán működő (és most direkt nem hangsúlyozom ki, hogy jól működő, mert elvárásokkal és ideákkal kerülnénk szembe) párkapcsolat onnan indul, hogy a benne lévő személyek milyen viszonyt táplálnak magukkal szemben. Egy párkapcsolat működő képessége mindig centrális szintről indul, vagyis a benne résztvevők, mennyire képesek a párkapcsolaton kívül, mint autonóm személyiségek megélni önmagukat. Mennyire fogadják el a lelküknek (és persze a testüknek) azon területeit, amit szívesen látnak és láttatnak, és azt, amit tudatosan, vagy tudattalanul az árnyékban tartanak. Mennyire tartják magukat „okénak”. 


Módszerről-módszerre: holistic pulsing

2013. augusztus 31.

Napról-napra újabb módszerek és eszközök bukkannak fel a közérzetjavító szolgáltatások sorában, melyek egy részéről most hallunk először. Fókuszban a holistic pulsing.

Holistic Pulsing vagy Lélekmasszázs egy manuál (kézi) terápia, amely tágabb értelemben véve a masszázsformákhoz tartozik, egy gyengéd, mégis intenzív testorientált lazítási technika.

Az Ausztráliából származó, Holistic Pulsing elnevezésű módszer, a testben áramló energiák blokádjainak feloldására, a szervezet természetes védekező- és öngyógyító erejének aktivizálására összpontosít.


A konfliktusok lélektana, avagy miért van szükség a verbális csatározásokra

2013. augusztus 24.

Ha bárkit megkérdeznénk, hogy szeret-e veszekedni, vitatkozni, az emberek többsége azt felelné, hogy egyáltalán nem szeret, sőt ellenkezőleg. Kimondottan rosszul érzi magát az ilyen helyzetekben. Ám ha kicsit a megkapargatjuk a felszínt és kiterjesztjük a vizsgálódásunkat egy nagyobb körre, ami túlmutat a résztvevők személyén, rögtön feltárul előttünk a valóság. Bizonyos embereknek egyszerűen az életben maradásukhoz szükséges az, hogy folyamatosan konfliktus helyzetet teremtsenek. De miért teszik mind ezt? Mi hasznuk származik abból, ha folyamatos "szájkaratét" játszanak?


A 7 legfontosabb napozási aranyszabály

2013. augusztus 21.

A 7 legfontosabb napozási aranyszabályHa biztonságosan szeretnénk napozni, nem elég a megfelelő faktorszámú krémet használni, az sem mindegy, hogy mikor és hogyan napozunk. A most következőkben a szakértő segítségével adunk néhány hasznos tanácsot, melyet a rekkenő hőségben nem árt, ha megfogadunk! 

A legfontosabb szabályok

1. Válasszunk olyan fényvédőkrémet, mely legalább 15-ös faktorral rendelkezik.

A gyerekek és az idősebbek, valamint azok számára, akik érzékeny bőrrel rendelkeznek, legideálisabb a 30-as és 50-es faktor, illetve döntően fizikai hatóanyagokat tartalmazó fényvédők. Mindig fordítsunk kiemelt figyelmet alejárati dátumnak, sokan elfeledkeznek róla, hogy a naptejek eltarthatósági ideje is véges.  „A jó hír az, hogy nagyon sok olyan termék kapható már a piacon, mely nem tömíti el a  pórusokat, nem hagy zsíros utóérzetet és megfelelő védelmet biztosít.


Délutáni szunyókálás -nem csak gyermekeknek

2013. augusztus 17.

A délutáni szieszta jól bevált szokás a mediterrán országokban: az ebédet követő időszakban elcsendesül a város, az emberek elvonulnak, pihennek. E szokás kialakulásában természetesen szerepe van ezen országok éghajlati viszonyinak, a déli hőségnek. Nem véletlen, hogy elsősorban a nyári kánikula idején vágyunk mi is egy kis sziesztára.

Ha túl rövid az éjszaka
Gyakori probléma, hogy rosszul és keveset alszunk. Habár az egyéni alvásigények eltérőek lehetnek, azért általánosságban elmondhatjuk, hogy huzamosabb időn keresztül, napi 5-6 óra alvás nem elég ahhoz, hogy napközben jól teljesítsünk. Ha nem orvosi kezelést igénylő alvászavarok állnak a kialvatlanság hátterében, hanem folyamatos időhiányban szenvedünk, és emiatt rövidül meg az éjszakai alvásidő, akkor a napközbeni szunyókálás hasznos lehet – tanácsolja dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus-főorvos. 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...249250251...476