


Információk, érdekességek
Elköteleződés a barátunk
2023. június 24.
Nagyon sokszor, amikor egy régi rossz szokásunkat szeretnénk elhagyni, amikor változtatni szeretnénk, kudarcba fulladunk már az elején. Mi lehet a hiba? Hol vannak azok a pontok, ahol másként is lehetett volna gondolkoznunk, cselekednünk a siker érdekében? A legtöbbször a felkészülésnél érdemes keresnünk a választ.
Amikor úgy döntünk, hogy változtatunk egy számunkra vagy környezetünk számára kellemetlen viselkedésünkön, legyen az akár az alkohol, drog, munka, különböző evési függőségeink a legfontosabb, hogy ne hirtelen tegyük azt, hanem töltsünk időt a felkészüléssel, rákészüléssel.
Az a tapasztalatom, hogy ha kellő időt, energiát és információt fordítunk erre a szakaszra, sokkal könnyebben és sikeresebben fogjuk venni a cselekvés idejében az akadályokat. A felkészülés ugyanis azzal az előnnyel jár, hogy rákészülhetünk magára a cselekvésre, a változásra és a váratlan kihívásokra.
Gyakori, hogy az emberek az utolsó percre hagyják a felkészülést, amiből kapkodás, káosz, feszültség lehet csak. Ez sokszor azért történik így, mert úgy gondolják, hogy maga a helyzet távol van még tőlük, vagyis érzelmileg eltávolítják maguktól a cselekvést. Az utolsó pillanatban viszont már ez az énvédelem megszűnik, mert felerősödik érzelmileg az itt az idő a cselekvésre helyzet.
Az egyetlen egy eszköz, ami ebben az időszakban segíteni tud nekünk: az elköteleződés. A felkészülés szakasza ugyanis nem szól másról, mint arról, hogy minden egyes kétségünket, magyarázatunkat megcáfoljuk ami eltántoríthat minket magától az elköteleződéstől. Addig amíg ezt nem tudjuk teljesen megtenni, azaz agyban és érzésben nem hozzuk magunkat harmóniába, nem fog sikerülni, az elhatározás. Egyszerűbben fogalmazva, ameddig lemondásnak élünk meg mindent ami a változással kapcsolatos, sikertelenek leszünk.
Fantom effektus - a csodás elmék helyzete a társadalomban
2023. június 16.
Miért van az, hogy ma az igazán híres emberek mindig kommunikatívak, kreatívak és nyitottak, beszédesek és önmenedzselők? Megszoktuk, hogy ez a módi. De mi van a valóban tehetséges emberrel, a csodálatos elmékkel? Valóban az igazi elmék azok, akik ma országainkat irányítják, vagy magánvállalatok élén állnak? Aligha. Hol vannak az igazi szuperemberek?
A legtöbb szuperember, a legtöbb valóban zseni elbújik. Nehezen tudnak szocializálódni, nehezen nyílnak meg. Az asztrológiában a valódi tehetséget az ún. nevezett uralkodó bolygók jelentik. Ekkor van egy erő egy hatás valóban ereje teljében. Ekkor van valóban erőben és kitárulkozóban. Legyen szó rendszeretetről, precizitásról, sportosságról, művészi készségről, jó üzleti érzékről. Ha egy bolygó saját jelében uralkodik horoszkópképletünkben, megkapjuk előnyös hatásait és erejét.
Egy autista gyermek asztrológiai képletében pl. 6 db uralkodó bolygót találhatunk. Ehhez azonban házhelyzet jelzi, hogy ez a csodálatos elme nem tud megnyilvánulni. A gyermek személyének kisugárzása megnyilvánulása, tanításai a beszélő, kommunikáló társadalom felé egyértelműek, azonban nem átadhatóak a megszokott módon, így a tudás, értékek elvesznek. Létezik, hogy ez a gyermek nem tudja, nem képes átadni a teljes tudást, az isteni rendet hordozza magában, de nem képes megnyilvánítani meglátásait elképzelését és szavakba önteni?
Igen, és mi kimaradunk ebből a rendből és rendszerből, kimaradunk ebből a teljességből.
A leányhoz hasonlóan más szülöttek is igen gyakran rendelkeznek túlterhelt képletekkel. Csak ritkán találják meg pályájukat és lesznek segítők, gyógyítók, lelkészek, vagy papok. Az egyik kuruzsló, a másik pedig, megvetett szakma, ma így gondolkoznak. Aztán ott van az, hogy gyakran éppen azok a személyek kezdenek el ezeken a területeken tevékenykedni, akiknek nincsen semmiféle természetes adottságuk ezekhez a szakmákhoz.
A tehetség miért jár azonban elzárkózással?
Gondoljunk csak bele, hogy egy olyan világban kell élnünk, elménkben rendszerrel, határozott de nehezen szavakba önthető képességekkel, amiben káosz és zavar van, amiben káosz és mocsok honol a belső rendhez képest. Általában az újszerű és építő jellegű megnyilvánulásokat nagyon nehezen fogadják el korunkban az emberek. Berögződéseink mindig sokkal erősebbek, mint nyitottságunk. A valódi elmebeli tehetségek ezer és egy területen megnyilvánulhatnak. Természettudományos területen, matematikai vagy fizikai készségekkel, de akár csak kommunikáció, vagy éppen metakommunikációs, ezoterikus, ún. misztikus képességekkel is megáldottak lehetnek.
Tízmilliószoros napok 2023-ban - teremtő erők naptára
2023. június 12.
A tibeti holdnaptárban minden évben négy kiemelt tízmilliószoros teremtő erővel bíró ünnepnap van, amikor minden teremtés tízmilliószoros erővel hat, kiváló alkalmat nyújtva a változtatásra. Mikor lesznek 2023-ban 10 milliószoros napok?
A tízmilliószoros napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Ez egyaránt érvényes a pozitív, előremutató, fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, és a mindezek ellenkezőjét képviselő, negatív, visszahúzó, fejlődésed útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra.
Tízmilliószoros napok 2023-ban
2023. március 7., kedd: Chötrül Düchen, Buddha 15 csodájának ünnepe, illetve a vajmécsesek ünnepe
Jakvajból készült mécseseket gyújtva idézik fel Buddha csodatévő tetteit, amelyeket 15 egymást követő napon hajtott végre.
2023. június 4., vasárnap: Saka Dawa Düchen, a születés, a megvilágosodás, a halál
évfordulója Ezen a napon Buddha születésnapját ünnepeljük, illetve azt is, hogy Sziddhárta herceg 35 évesen megvilágosodott, és megszabadult földi szenvedéseitől, vagyis ez Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánába való távozásának ünnepe. Ázsiában ezen a napon szokás kismadarakat vásárolni, hogy aztán szabadon engedhessék őket, jelképezve a így vezetve a szabadsághoz, a boldogsághoz és a megvilágosodáshoz vezető utat.
2023. július 21., péntek: Chokhör Düchen, az Imakerék ünnepe
A tan kerekének megforgatása, Buddha első szent beszédére, a Négy Nemes Igazság tanára emlékezve.
2023. november 4., szombat: Lha Bab Düchen, Buddha földreszállásának ünnepe
Buddha megszabadult a szánszára, vagyis a születés és a halál körforgásától. Mennybe szállt az istenek közé, ahonnan később visszatért, és tanította az embereket.
Akkor Te megvilágosodtál?
2023. június 11.
Az egyik leggyakoribb, legártatlanabb és legkedvesebb kérdés, amit a kezdő jógázók feltesznek az oktatónak: mit jelent a megvilágosodás a jógában? Mi a különbség jógaoktató, mester, guru és szellemi vezető között? Mikor melyiket válasszuk, ha szeretnénk megvilágosodni?
Az oktató, a mester és a guru
Mielőtt tisztáznánk a „titulusokat” fontos megemlíteni, hogy a manapság elterjedt számtalan különféle ezoterikus és/vagy spirituális ösvények eltérő fogalmi rendszert használnak. A jóga esetén különösen fontos tisztában lennünk ezzel, hiszen bár az Indiai kultúrkörben alakult ki, a történelem során több azonban száz évig jelentős hatást gyakorolt rá a buddhizmus hagyományrendszere. Tibetben is létezik jóga, ám az számos ponton, jelentősen eltér a klasszikus indiai jógairányzatoktól.
Elöljáróban: nincs olyan akkreditált tanúsítvány, ami alapján bárki megkapja a mester vagy guru címeket. A jóga fogalmi rendszere használja ezeket, de fontos, hogy túl tudjunk tekinteni a fogalmi meghatározásokon. Nyelvünk kötöttségei miatt szükség van arra, hogy bizonyos szavakat használjuk a jelenségek leírására, de ezek soha nem képesek teljes mértékben lefedni a valódi tartalmat.
Oktató és mester
Az oktató megfogalmazása a legegyszerűbb, hiszen bárki, aki jógaoktató végzettséggel rendelkezik, birtokába kerül az ászanák és a mantrák, relaxációk lexikális tudásanyagának. Az, hogy ezt mennyire képes átadni az óráin már az ő szándékán és gyakorlottságán is múlik. Lehet valaki tökéletes jógaoktató, aki minden ászanát tökéletesen jól kivitelez és instruálja a tanítványait.
Ám ettől még nem feltétlenül válik mesterré. Nem is feltétlenül akar – és ettől még nem lesz kevésbé jó oktató. De anélkül, hogy nagyon belemélyednék a jógafilozófiába, érdemes megjegyezni, hogy a gyakorlatban bárki kikiálthatja magát mesternek.
A mester nem attól válik különlegessé, hogy 68 ászana helyett 210 db tökéletes végrehajtására képes. Nem is attól, hogy garantáltan vegetáriánus (bár ezen a tudati szinten ez már gyakorlatilag önmagától így alakul).
Mester az, aki megérinti a szívedet. Nem ő keres tanítványokat, a kisugárzása, viselkedése által őt találják meg azok, akiknek tudni ad valamit, ami túlmutat a fizikai síkon. Valamit, ami a megvilágosodáshoz visz bennünket közelebb. Ám a tanítvány legalább annyira mester egy ilyen kapcsolatban, amelyben mindkét fél, kölcsönösen ad egymásnak. Még akkor is, ha kezdőként talán nehezebb elképzelni, hogy mi, egyszerű halandók képesek lennénk bármit viszonozni. Olyan katalizátorként segíti az életet, melynek eredményeként egy ponton már nem lesz szükség mesterre, mert az ember felfedezi a benne is ott rejlő, igaz mestert.
Sólyomszem - ősmagyar, indián, egyiptomi? Egyetemes jelkép!
2023. június 10.
Hórusz szeme, az egyik legnépszerűbb óegyiptomi szimbólum rokonságot mutat az indián, sőt, az ősmagyar jelképekkel is. Hogyan függnek össze a különböző kultúrák hasonló szimbólumai?
Hórusz szeme – más megnevezések szerint az Udzsat szem (Udjat szem) köztudottan az egyik legnépszerűbb óegyiptomi szimbólum.
A szem örök tükör, a tisztánlátásról, a „belső látásról”, az éleslátásról ad jelzést nekünk. A szem, mint szimbólum mindig is a varázserő jelképe volt, hiszen a szem a fény befogadásának szerve, így a világosságot, a látást, a tájékozódást, ezáltal az értelmet, a tudást, sőt a belső látást, a megvilágosodást is jelképezheti.
Hórusz a legismertebb egyiptomi isteni hármasság tagja, Ozirisz és Ízisz gyermeke. Általában sólyomként vagy sólyomfejű emberként ábrázolják. A mítosz szerint Ozirisz halála után Hórusz lépett apja örökébe, hogy az égi törvény földi helytartójaként uralkodjon a világon. Szembeszállt a káosz istenével, Szeth-tel, és átmenetileg legyőzte őt - még ha végleg nem is pusztíthatta el a rendezetlenséget, a világegyetem másik arculatát.
Hórusz harca jelképezi a lelki rendezettség és tisztaság elérése iránti folyton megújuló erőfeszítést is. Hórusz testesítette meg a törvényt is, ezért ő lett a mindenkori egyiptomi fáraók példaképe és legfőbb segítője. Gyakran ábrázolták az uralkodóval együtt.
Hórusz a fény istene is volt, a természetben a Nap, az emberben a naptermészetű szellem szimbóluma. Alakja mindig emlékeztette a fáraót arra, hogy ahhoz, hogy másokat a fény irányába vezethessen, először saját magában kell uralomra juttatnia a naptermészetet.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...353637...468