


Információk, érdekességek
Hogyan bánsz a tárgyaiddal? Ezt árulja el rólad
2023. április 21.
A feng shui - és a modern pszichológia - szerint alaptétel, hogy úgy bánunk a tárgyainkkal, ahogyan önmagunkkal. Ez oda-vissza ható folyamat. Ezért nagyon árulkodó, hogy ki mit tesz a tárgyaival, egyáltalán: mikkel veszi körül magát, miből mennyit tart, hogyan rendezi el őket.
Minap láttam például egy könyvelő lakását. Nyitott polcrendszer borította a falakat, azon műfaj szerint rendezve a tárgyak dobozokban, dossziékban. A nyitott polcrendszer pont olyan, mint egy táblázat, rubrikákkal… vagyis, mint a könyvelő napi munkája. Íme a túlzott rend és pedantéria! Természetesen ő igyekezett a lelki dolgait is „rendesen, rubrikákba” sorolni, és épp az okozta a problémát, hogy az élet némely dolgai nem férnek bele a rubrikákba…
Nézz szét az otthonodban!
Mi az a tárgyi környezetedben, amivel mostohán bánsz? Van-e régóta halogatott javítanivaló, vagy rendbe rakásra váró kisebb-nagyobb kupac? Nagyon érdekes lehet az üzenet: vajon miért pont azt a dolgot nem gondozod méltó módon?
Láttam már olyat, hogy az egyébként szépen felújított lakásban épp a világítóeszközök nem voltak még (évek óta) bekötve, csupasz drótok álltak ki a falból, néhol – ahol nagyon muszáj volt – egy-egy árva villanykörte lógott a dróton.
A kilógó elektromos vezetékek erős jelképként üzenték: itt az idegrendszerrel van gond, az itt lakónak „kilógnak az idegei”, vagyis rengeteg a feszültség az életében. Hiszen a feszültség szót is egyaránt használjuk elektromos és idegfeszültség értelemben! Csakugyan, válás, munkahelyi krízis, számtalan magánéleti probléma, „feszültség” nehezítette az illető életét.
Ha változást szeretnél az életedben, akkor változtatnod kell. A legegyszerűbb a tárgyi szinttel kezdeni.
Természetesen ilyenkor a segítő megoldás is kínálja magát,: a tárgyak szintjén aránylag egyszerű változtatni, legalábbis könnyebb, mint évekig analizáló-feltáró terápiákra járni. Természetesen az utóbbi is hasznos lehet, ám árulkodó, ha valaki, aki „dolgozik a lelkén”, egyáltalán nem változtat az életén, még annyira se, hogy felszerelje a rég megvett szekrénygombokat vagy feltegye a lámpaburát..
Az elvonulásról, tudatosság-fejlesztő tréningről, ezoterikus életmódtanfolyamról, lelkigyakorlatról, delfintudat-táborból ugyanabba a környezetbe tér vissza. Ugyanabba az életbe. Röviden: változatlan környezet = változatlan élet.
Vajon hogyan is bánik az illető önmagával?
Még az is előfordul, hogy valakiben ugyan nagyon erős a változtatás vágya, de nem tesz semmit – erre az Élet megunja a tehetetlenkedést, és közbeszól, például kigyullad a lakás, megszűnik a munkahely, vagy jön egy tényleges életmód-változást követelő betegség. Nem biztos, hogy ezt meg kell várni!
Az is előfordul, hogy valaki rejtélyes módon önmagát akadályozza a változtatásban. Például megveszi a festéket-ecsetet a spájz kifestéséhez, majd úgy elrakja az ecsetet valahová, hogy sose találja meg, a festékes vödröt pedig felrúgja. Ilyenkor jó sokáig lehet várni a következő elhatározásig, de legalább addig se kell tenni semmit… Különben is, jó lesz az még, arra a kis időre, úgyis el fogok költözni, mihelyt…” (vagyis: soha).
Pontosan tudja, hogy milyen változtatásokat kéne tennie egy jobb, színvonalasabb, boldogabb életért, de valahogy mégse teszi meg, csak ígérget önmagának, és „okos magyarázatokkal” áltatja önmagát. A legutóbbi illetőnek, aki így bánt a tárgyaival, feltettem a kérdést:
Mielőtt elválnál - mi az, ami menthető?
2023. április 16.
Körülnézünk, és azt látjuk: megannyi házasság esik szét, lesznek csonka családok, gyermekét egyedül nevelő anyukák, albérletbe kényszerült kiábrándult és mélyen sérült szülők, na és persze a gyermekek, akiknek marad családi mintának jobb híján az otthoni veszekedés, a kezeletlen konfliktusok, rosszabb esetben a bántalmazás. A megromlott kapcsolatok, házasságok nagy része megmenthető lenne. Miért fontos a kapcsolat megjavításával vesződnünk, ha egyetlen porcikánk sem kívánja a további együttlétet?
Kicsiny országunk gazdasági, szociális és érzelmi alapja a család. A legfontosabb és legősibb bázis, ahova - ideális esetben - az ember fordulhat, ha baj van. Létezésünk alapja, fogantatásunk és megszületésünk a legerősebb érzelmi és energetikai kapocs, ami szüleinkkel összeköt bennünket, hogy majd felnőtté válásunkat követően mi is szülőkké lépjünk elő és továbbadjuk gyermekeinknek a hozott tudást. A felmenőinktől kapott tudást persze mindenki képességei szerint kiegésziti azt saját élettapasztalatával jól, rosszul. És ez így megy tovább generációról generációra.
Sokszor megfigyelhető egy családrendszerben a sorsok, életpályák ismétlődése. Amit nem sikerül megoldani, az újra és újra visszatér, és a tagok unokától szépapáig és még tovább egészen addig futják a köröket, amig valakinek végre sikerül az adott témára megtalálni a megoldást.
A gyermekek a viselkedési mintákban kiváló ’másolók’ nyitott, tiszta tudatuk tökéletesen megjegyzi és elraktározza azt, ami egyszer egy adott szituációban megtörtént válaszreakcióként. Különösen, ha erős érzelmi töltés is kapcsolódik hozzá, és hasonló helyzetben - akár tíz-húsz év elteltével is - azonnal bekapcsol a gyerekkorban megfigyelőként megszerzett szülői, nagyszülői minta. Sok esetben a gyerekek - látván szüleik tehetetlenségét egy adott helyzetben -, egyszerűen fejlett empatikus képességükkel sorsközösséget vállalnak velük, és ők is szenvednek, vagy éppen élnek bűntudatban stb. Még akkor is, ha erre az ő kicsi életükben látszólag semmi okuk sincsen. Ilyen esetben érdemes sorra venni a családtagokat, kinek a problémáját veszi magára a gyermek.
A válási szituációk döntésre kényszerítik a gyermeket, hogy válasszon, ki mellett köteleződik el érzelmileg, kivel fog élni. Ilyenkor nagy bizonytalanság veszi körül, rengeteg kérdés merül fel benne, láthatja–e a másik szülőt, fogja–e még szeretni, ha új család alakul ki, hogyan fog abban a felállásban megfelelni az új helyzeteknek és elvárásoknak, stb. Minden ami addig, ha rosszul is, de működött, egy fajta stabilitást adott a mindennapi ismétlődésekkel, váláskor összeomlik és egy új – szerencsés esetben jobb -, vagy legalábbis békésebb élet kezdődik. Új környezettel, új szabályokkal a gyermek számára.
Sajnos nagyon kevés szülő tud úgy elválni, hogy nem egymás ócsárolása, lejáratása a cél a gyermek előtt, mély lelki sebeket ejtve ezzel mind egymáson, mind a gyermekeken, meghatározva generációkra előre sorsokat , mivel a családi viselkedésminták kitörölhetetlenül bevésődnek és hasonló konfiktuhelyzetekben aktivizálódnak akár több évtized elteltével is.
Hogyan emlékezünk?
2023. április 13.
Életünket végigkísérik az emlékek, de vajon tudjuk-e, hogyan zajlik ez a különös folyamat? Mi az oka, amikor hiba csúszik a műveletbe és csak azért sem jut eszünkbe, mit is akartunk mondani?
Szinte naponta használunk olyan mondatrészeket, mint „Nem emlékszem, hogy…”, „Nem jut eszembe…” „Mielőtt elfelejtem…” stb. Életünket végig kísérik az emlékek, ez teszi lehetővé, hogy megtanuljunk egy verset, de azt is, hogy felismerjük családtagjainkat. Nézzük meg röviden, hogyan is zajlik mindez!
Maga az emlékezés 3 szakaszból felépülő folyamat, mellyel a bennünket ingerek formájában érő információkat dolgozzuk fel. E szakaszok a kódolás, a tárolás és a felidézés. Rossz hír, de ha a folyamat bármely szakaszába hiba csúszik, az emlékezés nem, vagy nem megfelelően történik.
Az emlékezés időtartama rendkívül változó; a néhány másodpercestől az élethosszig (3-4 éves kortól akár életünk végéig) tartó emlékezés is lehetséges. Időtartam alapján az alábbi csoportosítás lehetséges:
- Szenzoros vagy ún. ultrarövid távú memória: csupán 1-2 másodpercre képes az információkat megőrizni. Az észlelés elsősorban akusztikus formában történik, pl. amikor egy telefonszámot diktálás útján írunk fel.
- Rövid távú memória: már pár percig képes a tárolásra. Az itt rögzült emlékeinket elsősorban szintén akusztikus forrásból nyerjük, de itt már szerepet kap a vizualitás is. Amikor elszaladunk a boltba egy pohár tejfölért és otthon kipakolva azt tapasztaljuk, hogy bár kenyeret és tejet vettünk, tejfölt nem, akkor ennek az emlékezésnek a diszfunkcióját éljük át.
- Hosszú távú memória: ennek időhatára még nem meghatározott. Az itt tárolt emlékek a rövid távú memóriából ún. kondicionálás révén kerülnek át. Tulajdonképpen itt történik a tanult ismeretek tárolása.
Különböző vizsgálatok és kísérletek útján kutatók arra is rájöttek, hogy az emlékezés az agy különböző részeiben játszódik le. A rövid távú memóriáért az agykéreg, a hosszú távúért a temporális (fali) lebeny, a kettő közötti átvitelért a hippokampusz felelős.

Látható tehát, hogy az emlékezés rendkívül komplex folyamat, és bár sokszor felejteni szeretnénk, nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy:
Kedvencünk, a muskátli - a legfontosabb ültetési és gondozási tippek
2023. április 09.
Egy szép muskátli balkonládába, cserépbe és virágágyásba ültetve igazi nyári hangulatot varázsol, és a gondozása is szinte gyerekjáték. Ha betartunk pár kulcsfontosságú ültetési és gondozási szabályt, akkor hálája jeléül a legjobb formájában tündököl tavasztól kezdve egészen őszig.
A muskátli talán az egyik legnépszerűbb kerti növényünk, amely Dél-Afrikában őshonos, de mára az egész világ ismeri. A Pelargonium for Europe (PfE) szakértői elárulják, hogy hogyan lehet megőrizni hosszú hónapokon át a szépségét.
A megfelelő időpont
A szakértők szerint május közepe előtt nem ajánlott kiültetni a muskátlit a szabad levegőre. Ennek oka, hogy Európa északabbra eső területein ekkor még előfordulhatnak fagyos éjszakák, a hideg idő pedig végzetes hatással lehet erre a hőkedvelő növényre. Ha mégis hidegebbre fordulna az idő miután kiültettük, van egy-két módszer, amivel hatékonyan megvédhetjük a muskátlit.
A megfelelő talaj
A friss komposzt elengedhetetlen ahhoz, hogy jó kezdőlökést adjunk a muskátli növekedésének. Beszerzéskor érdemes odafigyelni, hogy a legjobb minőségűt vagy kifejezetten muskátli virágföldet válasszunk, hiszen ezek megfelelően igazodnak a növény szükségleteihez. A balkon- és cserepes növényeknek szánt kiváló minőségű komposzt, valamint a hagyományos fajta egyaránt megfelelő. A jó komposzt magas vízelvezető és vízmegtartó kapacitással rendelkezik. Megfelelő táplálást biztosít a növényeknek, miközben elegendő levegőt enged át a gyökerekhez. A jó minőségű komposztot kellemes földszagáról, laza állagáról és olyan adalékanyagokról lehet felismerni, mint az agyag és a perlit.
A megfelelő vízelvezetés
A muskátli nem szereti, ha túllocsoljuk, a felesleges vizet mindenképpen el kell vezetnünk. A jó minőségű komposzt mellett érdemes az ültetőedény aljára egy réteg agyaggranulátumot vagy hasonló anyagot helyzeni, ami biztosítja a megfelelő vízelvezetést és megakadályozza, hogy a komposzt elzárja a vízeresztő nyílásokat. Ezt egyszerűen csak adjuk hozzá az ültetés során. Tipp: Amennyiben beépített víztartállyal rendelkező dobozt használunk, nincsen szükség vízelvezető réteg kialakítására.
A megfelelő távolság
A megfelelő tároló és a magas minőségű táptalaj mellett fontos még a megfelelő távolság kialakítása a szomszédos növények között. A muskátlinak minimum 20 cm távolság szükséges a másik növénytől. Ez azt jelenti, hogy egy 60 cm hosszú és 20 cm széles ládában maximum három virág fér el, de egy 100 cm hosszúban már négy-öt növénynek is van hely. Egyetlen muskátli megfelelő növekedéséhez egy minimum 20 cm átmérővel rendelkező cserép szükséges. Tipp: Ha nem egy sorba ültetjük a virágokat, az nagyobb szabadságot nyújt a növekedéshez.
Boldog akarsz lenni, vagy boldogtalan? Döntsd el!
2023. április 06.
Nagyon sok szempontból magunk döntjük el, hogy miben rejlik a boldogság és miben nem. Magunk építjük boldogságunkat, kovácsoljuk szerencsénket. Ha nagyon igyekszünk, a legjobb élményeinkből is kiemelhetjük azokat a részleteket vagy pillanatokat, amik a legkevesebb örömöt nyújtották. Kudarcainkat pedig megélhetjük tragédiaként, de esetleg megtalálhatjuk bennük akár az épülés, a továbblépés lehetőségét is.
Mi a jó és mi a rossz, mi a szerencse és mi a szerencsétlenség – lássunk erről először egy kínai tanmesét.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kínai faluban egy szegény földműves. Mindenki nagyon szegény volt ebben a faluban. A mi emberünket a szomszédjai gazdag embernek tartották, mert volt egy lova.
Egy napon ez a ló elcsatangolt. Hiába keresték nap, nap után, sehol sem találták. Összefutottak a hír hallatán a szomszédok, sajnálkoztak a történtek felett.
– Micsoda szerencsétlenség – mondogatták.
– Az is lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem – felelte a földműves.
És mit tesz Isten? Egy hét múlva hazajött a ló és hozott magával hat vadlovat.
– Micsoda fantasztikus szerencse – lelkendeztek a szomszédok.
– Az is lehet, hogy igen és az is lehet, hogy nem.
Másnap a földműves fia megpróbálta megülni az egyik vadlovat, de az ledobta a hátáról. A fiúnak eltört a lába. Szomszédok ismét csak összeszaladtak, sajnálkoztak:
– Micsoda borzasztó szerencsétlenség!
– Az is lehet, hogy igen, az is lehet, hogy nem.
Ezt már végképp nem értették a falubeliek.
– De hát a fiad nem fog tudni dolgozni, te már öreg vagy, nem fogjátok tudni megművelni a földet!
Másnap toborzók érkeztek a faluba, és összeterelték az összes fiatal férfit. Besorozták őket a császári serégbe, és már vitték is őket a háborúba. Egyedül a földműves a fia maradhatott otthon, hiszen törött lábbal nem mehetett harcolni.
Ebből is látszik, hogy soha nem tudhatjuk pontosan, válhat-e, és ha igen mikor és hogyan, szerencse a szerencsétlenségből.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...424344...469