Információk, érdekességek

Úristen: félrenyelt a gyerek!

2016. június 09.

félrenyelt a gyerek

Fulladás pici gyerekeknél apró tárgyaktól, ételtől is bekövetkezhet, azonban ezt is meg lehet előzni a szakember szerint.

A három év alattiaknál apró tárgyak félrenyelése okozhat tragédiát, a szakember szerint azonban legtöbbször ez megelőzhető. A játékokon egyrészt feltüntetik, hogy hány éves kortól ajánlott, de amúgy is lehetőleg csak olyasmit adjanak a piciknek, ami nem fér be a szájukba.

  • Az ételt kicsi darabokban kapják, és semmiképp ne adjanak nekik apró magvakat, mert könnyedén megakadhatnak a torkukon.
  • Emellett tanítsák meg a gyermekeket arra, hogy evés közben ne játsszanak, játék közben pedig ne egyenek.

Ha mégis megtörténik a baj

  1. Ha a gyerek mégis félrenyel valamit, normál esetben működésbe lép a köhögési reflex, és a légúti idegentest szerencsés esetben távozik.
  2. Ha azonban beszorul, akkor azonnali, határozott beavatkozásra van szükség és mentőt kell hívni – nyomatékosítja a szakorvos.
  3. Ha a gyermek nem tud hangot kiadni, alig hallhatóan vagy némán köhög, bőrszíne szürkéslila (oxigénhiányos), de még eszméletén van, amíg a mentő kiérkezik, addig is azonnal próbálják meg eltávolítani, ami elzárta a légutat.

Szedd össze magad! – A visszaváltozás 9 hónapja (3.)

2016. június 06.

Részletek egy sportos kismama edzésnaplójából…

Fizikailag szinte teljesen rendbe jöttem, viszont lelkileg kezdek kicsit elgyengülni. Leginkább a kevés alvás, a bezártság és az egyhangúság miatt. Továbbra is alázattal teszem a dolgom, de vajon meddig fog tartani a monoton 24 órás szolgálat?

Őszintén szólva, nagy szükségem lenne némi lazulásra.  Jó lenne egyszer-egyszer kiszabadulni a négy fal fogságából. De kettős érzés ez, hiszen, hogyan is tudnék én az apróságomtól távol maradni? Egyelőre marad tehát az édes szolgálat okos időbeosztással és a közösen töltött idő kreatív kihasználásával.

Csodálattal szemlélem pici babám fejlődését. Hétről hétre ügyesebb és erősebb. A napirendje is egyre kiszámíthatóbb. Alapvetően az ő igényei határozzák meg a napi tevékenységeimet. A 3 óránkénti etetés és kb. másfél órás alvásciklusok gyorsan váltakoznak. A napi kétszeri séta közös kikapcsolódás, az esti fürdetés pedig jutalom mindkettőnknek a nap végén.

Állapotjelentés

- Hangulat: közepes
- Fizikai állapot: közepes
- Lelkiállapot: közepes
- Testsúly: 58 kg

A nappali teherbírásomat az határozza meg, hogy az éjszakám hogyan sikerült. Általánosságban nettó 6-7 órát alszom kisebb-nagyobb megszakításokkal. Jobb napokon előfordul, hogy a kisbaba 2×4 órát is alszik egyhuzamban. Viszont amikor nyugtalanabbra sikerül az éjszaka, előfordul, hogy 2-3 óránként is ébredek hozzá és akár 1 óra hosszat is ébren vagyunk.

Egyelőre alapvetően a babám társaságában próbálok kikapcsolódni, töltődni. Nagyon szeretem a közös sétáinkat. A hordozókendőnek köszönhetően folyamatos testi kontaktusban vagyunk, ami mindkettőnknek jó: én átölelem, simogatom, ő örömmel ringatózik, és mindig könnyedén megnyugszik. Úgy élvezem az alvó baba melletti nyugalmat. Kezdetben mindig telefonáltam, amint kiléptem az ajtón. De elhatároztam, hogy kihasználom a szabadban töltött időt arra, hogy töltődjek.
Azért persze remélem, hogy hamarosan eljön az a nap is, amikor legalább egy pár órára elszabadulhatok a babám mellől. A pár órás szabadságnak azonban több feltétele is van.

  • Egyrészt kritikus kérdés, hogy ki tudom-e annyira pihenni magam, hogy egyáltalán legyen kedvem elindulni bárhova otthonról.
  • Másrészt, akad-e olyan segítségem, akire jó szívvel rá merem bízni majd a babámat…
  • Harmadrészt elég kiszámítható-e már a baba szoptatási rendje, amihez a távollétemet tudom igazítani.

Alvajáró a gyerek?

2016. június 05.

Az alvajárás (szomnambulizmus) különös, szokatlan, általában riasztó jelenség. A leggyakoribb a 4-8 év közötti gyermekek körében, és az esetek túlnyomó többségében átmeneti jellegű. (Felnőtteknél sokkal ritkábban fordul elő.) Amikor a szülő észleli gyermekénél ezt az alvás közben megjelenő neurológiai problémát, első reakciója az ijedtség. Ehelyett azonban jobban teszi, ha megtalálja a választ néhány, a jelenséggel összefüggő, gyakori kérdésre, és megtanulja, milyen óvintézkedéseket tegyen az esetleges éjszakai balesetek megelőzése, illetve az ezzel járó riadalom elkerülése érdekében.

Alvajáró a gyerek?

Az éjszaka melyik szakaszában kódorog?

Az éjszaka első harmadában, az ún. lassú agyhullámú, mély alvási szakaszban. Ez elalvás után kb. 3 órával következik be. Ilyenkor a gyermek a mélyalvási ciklusból a részleges ébrenlét állapotába kerül. Ez magyarázza, hogy fel tud kelni, képes lépcsőn járni, kinyitni ajtókat, ablakokat. De előfordul, hogy fekve marad, úgy motoz a kezével, vagy az ágy szélére ül. Az epizódok rövidek, általában kevesebb, mint 10 percen át tartanak.

Alvajárás közben fel kell-e ébreszteni?

Nem, egyáltalán nem tanácsos felébreszteni, illetve azt hinni, hogy ezzel jót teszünk vele, mert ébredés közeli állapotban van. Hiszen, még ha nyitva is van a szeme, nincs szó ébrenlétről, még alszik. Ha hirtelen felébresztjük, az alvajáró zavartan, riadtan viselkedik, és mozgása közben az elesés kockázata is megnő. Semmiről nem tud számot adni, amellett a felébresztés csak aggodalmat keltene benne. A legjobb, ha nyugodtan visszakísérjük őt az ágyába, és hagyjuk tovább aludni. Másnap reggel nem fog emlékezni rá, mi történt vele az éjszaka.


Egyre többen szülnek 40 éves korukban

2016. június 03.

A szülő nők átlagéletkora Magyarországon 31-32 év, de a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján már tíz százalék körüli a 38 év felett szülő nők aránya – hívja fel a figyelmet a tendenciára Prof. Dr. Rigó János igazgató. Minél később szül egy nő, annál nagyobb a szövődmények aránya, de ha a kitolódott gyermekvállalásra tudatosan készülnek, csökkenthető a kockázat.

Szaporodó kockázatok 30 felett

Az igazgató szerint évek óta megfigyelhető, hogy egyre későbbre tervezik a gyermekvállalást, aminek elsősorban társadalmi okai vannak. Nőgyógyászati szempontból ideális lenne, ha 20 és 30 éves koruk között szülnének a nők. Ennél idősebb korban egyre gyakrabban jelentkeznek a különböző kórképek: a mióma, a vetélés, a koraszülés, a méhen kívüli terhesség és a meddőség kialakulásának is nagyobb az esélye. Ezen kívül a kísérőbetegségek kockázata is jelentősen emelkedik, negyven év felett a krónikus magas vérnyomás a terhes nők 10 százalékában, cukorbetegség 10-20 százalékban fordul elő.

A baba is veszélyben

Az anyai életkor növekedésével a különböző kóros állapotok kialakulása nemcsak az anyát, hanem a magzatot is veszélyeztetheti. Például a Down-szindróma előfordulása 36 éves korban 1:100, 42 év felett már 1:50 arányban figyelhető meg. Sajnos a magzati fejlődési rendellenességek is gyakrabban fordulnak elő.


Apátlan generáció?

2016. június 01.

Az elmúlt évtizedek, sőt a jelen egyik legforróbb témája a munka és a családi szerepek összeegyeztethetőségének kérdése, és ezzel párhuzamosan a házasságok és a vállalt gyerekek számának alakulása. De vajon milyen lehetőségek állnak napjaink fiataljai előtt?

Apátlan generáció?A címbeli kérdés nem teljesen költői: a hazai tizenéves, huszonéves és az annál idősebb generáció tagjai gyakran panaszkodnak arról, hogy életük során kevés időt töltöttek az édesapjukkal. Vagy azért, mert a család férfitagja látástól vakulásig dolgozott a megélhetéséért, vagy azért, mert a válás szétválasztotta a családokat, nem is beszélve a középkorú férfiak korai haláláról…

Ha távolról közelítünk a kérdéshez, elmondhatjuk, hogy a családszerkezet átalakulása, a nők szerepének megváltozása több mint százéves folyamat eredménye, amely sok-sok makrogazdasági és társadalmi mutatóból áll össze. A nők belépése a munka, a politika és az oktatás világába a XX. század „nagy háborúit” követően gyorsult fel. A gyerekszám csökkenése azonban már egy korábban elindult „folyamat” eredménye: a mezőgazdasági munkák háttérbe szorulásával és a gyermekvédelmi törvények előtérbe kerülésével a gyerekek „egyre kevesebbet értek”. Hiszen egyre kevésbé végeztek termelőmunkát, viszont az eltartási költségeik (például a hosszabb oktatás) egyre inkább nőttek. E folyamat eredményeképpen már a XIX. század végétől, a XX. század elejétől a családok egyre kevesebb gyermeket vállaltak, sok esetben „tudatalatti” gazdasági megfontolások alapján (Chronholm, 2007).


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...172173174...278