

Információk, érdekességek
Ezért veszélyes a fogerózió
2014. május 16.
A fogerózió éppen azokat érinti fokozottan, akik az egészséges életmód érdekében sok gyümölcsöt, gyümölcslevet, vitaminokat fogyasztanak rendszeresen. Ezek egyrészt előnyösek, de másrészt a fogakat kémiailag károsíthatják – hívja fel a figyelmet Dr. Tóth Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinika igazgatója.
A fogerózió kémiai savhatásra bekövetkező fogkopás, ami elvékonyítja a fogzománcot hasonlóan a hegycsúcson olvadni kezdő hóhoz – magyarázza a szakember. Alig észrevehetően fogy a zománcréteg, simává, egyre áttetszőbbé válik. A betegek általában csak akkor veszik észre, amikor már nagymértékű a károsodás. Ilyenkor érzékennyé válhatnak a fogak. Súlyos esetekben helyreállító beavatkozás is szükséges lehet (tömés, korona). Dr. Tóth Zsuzsanna szerint félévente panasz nélkül is javasolt fogorvoshoz menni éppen azért, mert amit a laikus még nem lát, azt a fogorvos kiszűri, legyen az rosszindulatú elváltozás, vagy a népbetegségnek számító fogszuvasodás, ínygyulladás. Fogorvosi közreműködéssel lassítható az eróziós folyamat is. Olykor az erózió más lappangó betegségre is felhívja a szakember figyelmét, és így nyílik lehetőség korai kivizsgálásra és gyógykezelésre.
Fájdalmas tények a hát-, nyak- és derékfájásról
2014. május 14.
A mozgásszervi problémák nem csak az életminőséget befolyásolják negatívan, de a kereső- és munkaképtelenség okai között a második helyen állnak a betegségtípusok között. 60%-ban vezetnek korai nyugdíjazáshoz, illetve táppénzre kerüléshez. A népesség 62-92%-a szenved élete során legalább egy hétig tartó derékfájástól, derül ki a Fellowes nemzetközi adataiból. A panaszokat gyakran okozzák a nem megfelelő munkakörülmények, a rosszul kialakított környezetben végzett munka, tanulás vagy számítógépezés.
Ha rosszul használjuk a gépet
Természetesen a mozgásszervi betegségek viszonylag sokfélék lehetnek, mégis riasztó, hogy Európában a felnőtt népesség 20-30%-a szenved huzamos ideig tartó mozgásszervi fájdalomtól, és az egészségügyi kiadások negyedét is ez a betegségcsoport adja ki. Az sem kevésbé kétségbeejtő adat, hogy az európai munkavállalók 79%-a panaszkodik a számítógép, laptop és táblagép használatával összefüggő panaszokra, legalábbis ez a magas arány derül ki a nemzetközi kutatásokból. Bár a mozgásszervi megbetegedések főként a 35-55 év közöttiek körében alakulnak ki, ez az a betegségtípus, amely már gyermek és serdülő korban is nagy számban fordul elő.
EFT - kopogtató módszerrel a boldogságért
2014. május 03.
Furcsa, mégis hatásos gyógymód lelkünk problémáira az EFT. Hogy mi ez? Finom kopogtatások a test meghatározott pontjain és néhány megerősítő mondat.
Paulát az elmúlt tíz évben szinte napi rendszerességgel rettenetes fejfájás, szörnyű migrén és álmatlanság kínozta. Gyakorlatilag állandó fájdalommal küszködött. A kapott migréngyógyszer és altatószer ellenére is szinte hetente kötött ki a kórház sürgősségi osztályán.
Paulaa gyógyszerek szedésén kívül olyan életmódbeli változásokat is véghezvitt, amelyek bizonyítottan segítettek más, hasonló problémával szenvedő embereknek. Gluténmentesételeket kezdett fogyasztani, elhagyta étrendjéből a különféle húsokat és a tejtermékeket, odafigyelt a rendszeres alvásra és táplálék-kiegészítőketkezdett fogyasztani –mindhiába. Rettenetes fejfájása sehogy sem akart enyhülni. Orvosa végül elküldte egy EFT-specialistához, „kopogtatóhoz”. Az orvos és a páciens egyaránt kételkedtek a módszer hatásosságában, de eljutottak arra a pontra, hogy szinte bármit kipróbáltak volna a siker reményében. Ekkor a kezelések hatására Paula már gyógyszerfüggő volt.
Miért van egyre több bőrrákos?
2014. április 29.
Ötszörösére emelkedett a rosszindulatú bőrrák előfordulási aránya Nagy-Britanniában az 1970-es évek óta - mutatta ki a Brit Rákkutató Intézet jelentése.
Évente több mint 13 ezer embernél alakul ki rosszindulatú bőrrák ma, míg az 1970-es évek közepén körülbelül 1800 páciensnél diagnosztizáltak melanomát évente - adta a hírül a BBC hírportálja.
A nyaralás és a szolárium a legfőbb okok
A jelentés szerint a drámai emelkedés oka részben az 1960-as évek óta egyre népszerűbb európai nyaralások, de a szoláriumok elterjedése is hozzájárult a tendenciához.
Főként nőket érint: a Raynaud-jelenség
2014. április 26.
Viszonylag gyakori, a lakosság 5-8 százalékánál fordul elő az ujjak zsibbadásával, elfehéredésével járó betegség, mely jelentkezhet önállóan, vagy egyéb kórképek kísérő tüneteként.
A betegség két típusa
Primer Raynaud-szindróma esetén a tünetek önállóan fordulnak elő, a secunder Raynaud-szindróma esetében a panaszok más kórkép részeként jelentkeznek. A tünetek mindkét esetben a véráramlás zavarával függnek össze – magyarázza a különbségeket és a hasonlóságokat dr. Smajda Zsuzsanna immunológus, az Immunközpont orvosa. Főként a hideg, de előfordulhat pszichés, érzelmi megterhelés hatására is, hogy a kezek és a lábak vérellátása lecsökken, minek következtében az ujjak elfehérednek és zsibbadás, fájdalom jelentkezik. A legtöbb esetben mindez csak rövid ideig tart, a véráramlás helyreállását követően az ujjak ismét visszanyerik normál kinézetüket.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...168169170...266

