


Információk, érdekességek
Mi fenyegetheti az újévi fogadalom betartását?
2023. január 05.
Az évet a legtöbben úgy kezdtük, hogy valamilyen újévi fogadalmat tettünk: megfogadtuk, hogy lemondunk bizonyos káros szenvedélyeinkről, vagy épp elhatároztuk, hogy új, hasznos szokásokat teszünk magunkévá. De mi kell ahhoz, hogy sikerüljön betartani?
A célunk ilyenkor az, hogy életünket ezt követően új keretek között élhessük.
Az újévi fogadalmakat tehát megtölti és áthatja a változás, a változtatás iránti vágy. Egy vágy, mely legtöbbször valami miatt mégsem teljesül.
Új év, új lehetőségek, új élet
Természetes vágyunk a megújulásra, az újrakezdésre, a tiszta lappal történő indulásra mindig sokkal erősebb naptári fordulópontok idején. Nincs ez másként újév napján sem.
Ekkor hajlamosak vagyunk új fényben látni a jövőnket, s olyan célokat megfogalmazni, melyek elérésére már régóta vágyunk.
Az újév az újrakezdés lehetőségével csábít, az újévi fogadalom pedig ezt a vágyat segíti célként kitűzni. Attól azonban, hogy valamit kimondunk, még nem válik valósággá. Az újrakezdéshez ugyanis tartós változásra van szükség, mely legtöbbünket idővel megadásra késztet.
Mitől állandó a változás?
A változás az élet természetes velejárója. El kell fogadnunk, hogy körülöttünk semmi sem állandó, semmi nem szól örökre. Mi magunk is csupán meghatározott időt töltünk el a világban, melyet ismerünk.
A változás tehát áthatja az életünket és folyamatosan alakítja életterünket. Ennél fogva jobb azt nemmegadóan elszenvedni, hanem aktívan a képünkre formálva inkább előnyként megélni.
Rugalmassággal, és nyitottsággal jobb eséllyel tudunk alkalmazkodni az életünket végigkísérő változásokhoz. Ehhez azonban az kell, hogy a változásban mindig a lehetőséget lássuk, és ne a félelmet keltő ismeretlent.
Januári fogadalom helyett újévi önbecsülés
2023. január 02.
Januártól olyan elválaszthatatlan az újévi fogadalom, mint a karácsonytól a beigli. Sokan pont úgy vannak a fogadalommal, mint a bejglivel. "Csak meg ne ártson!" "A nagymama bejglije utánozhatatlan, én inkább nem is sütök." "Bárcsak lehetne kapni a boltban olyan finomat, amit én szeretek, akkor nem kéne nekem megsütnöm!"
Idén tilos az újévi fogadalom!
Valaki megkérdezte tőlem, hogy tettem-e újévi fogadalmat.
- Mindig szoktam, de idén nem.
- Hogyhogy?
- A fogadalomnak az a lényege, hogy önmagadnak állítasz egy célt, amihez abban az évben tartod magad. Mindig, amikor leirod az új év dátumát, eszedbe jut, hogy tartozol magadnak valamivel. Így megvan az emlékeztető is egész évben arra a bizonyos önmagadnak tett ígéretre. Az utóbbi pár évben még nem voltam olyan fegyelmezett, hogy újév nélkül is tudtam célt állítani magamnak.
Tökéletes nap
Lehet az egy sima, átlagos hétköznap is, amikor megígérsz önmagadnak valamit és tudatosan figyelsz arra, hogy be is tartsd. Az újév csak emlékeztetőül szolgál számodra. Miért ne készíthetnél te magad emlékeztetőket a lakásod különböző pontjaira, vagy a határidőnaplódba, vagy a kocsidba? Az olyan emlékeztető, bátorító, amit csak te tudsz, hogy mit jelent. Az újévi fogadalom nem más, mint önmagadnak tett ígéret, cél, döntés a változtatásra.
Bízz magadban, hogy bízzanak benned!
„Ha nem vagy elszámoltatható magad felé - ami önuralmat feltételez -, ne várd, hogy bízni fognak benned mások.” … „Ha nem tartod be az ígéretedet, ezzel azt az üzenetet küldöd felém, hogy nem érdekel, mit beszéltünk meg, nem ér a szavad semmit, nem számíthatok rád, nem bízhatok a szavadban. Ez persze csak a felém küldött üzenet. És ebben emiatt az a jó, hogy én dönthetem el, mit kezdek vele. Foglalkozom-e vele, vagy sem, az már rajtam múlik. Viszont kialakítasz bennem egy képet magadról, amit utána dupla munka helyretenni. Önmagad felé viszont sokkal rosszabb üzenetet küldesz: bebizonyítod önmagadnak, hogy nem számít mit mondasz, azt nem tartod be, ez aláássa az önbecsülésedet, következésképpen az énképedet. Ezáltal nem hiszed el magadnak, hogy érnek valamit az önmagadnak tett ígéreteid, nem bízol magadban, hogy amit kitűztél, el tudod érni, mert labilis az alapod.” ... „Így egy véget nem érő csapdában találod magad, és nem tudod, miért nem keveredsz ki belőle, és arról meg végképp fogalmad sincs, ki a csuda lökött bele?!”
(részlet a Férfi a férfi? c. könyvből)
Hónapsoroló jóslat- és babonatár
2022. december 29.
Az előttünk álló 12 hónap mind-mind mást ígér nekünk! A természettel összhangban végzett elfoglaltságok meghozzák eredményüket, sikereket a munkában, örömöket a szerelemben, kiegyensúlyozottságot a mindennapokban.
A természet rengeteg csodát rejt, ha csak egy kevés időnk is jut rá, igyekezzünk gyakorta kijárni a természetbe, elmélyülni szépségében. Egyes jelenségein, pedig akár egyesével meditáljunk el, mert bizony rengeteg életre szóló tanítást hordoznak, amelyre egyébként a zen filozófia is épült, de ezek megtalálhatók a sintoizmusban, illetve a modern wicca, vagyis természetkultuszokban is.
Időjárás és harmónia
A legfontosabb azonban az időjárással való összhang, az évszakok rendje szerint való élet, és azon belül is a jó és rossz idő követése. Nem csupán elméleti megfontolás ez, hanem igen nagy a gyakorlati haszna! A természettel összhangban végzett elfoglaltságok meghozzák eredményüket, sikereket a munkában, örömöket a szerelemben, kiegyensúlyozottságot a mindennapokban.
Az évszakok rendjét követő viselkedésmód az egyik legfontosabb tulajdonság ahhoz, hogy az ember komoly, hosszantartó eredményeket érhessen el az életben. A 12 hónap mind-mind mást ígér nekünk. A gyakori változás a mérsékelt égövön okozza, hogy az ezen az égövön élő ember a legváltozékonyabb természetű, lelkületű.
Harmóniában a hónapok járásával
Január
A téli hónapok leghidegebbje, a valódi fagy ideje. Ha egy mód van rá, januárban ne dönts, ne határozz, csak tervezz, építgess, és próbálj téli álmot aludni.
Február
A megtisztulás ideje. Méregtelenítések, pucolások időszaka. Februárban szintén nem célszerű életre szólóan határozni.
Március
A szerelmesek hónapja. Ha egy mód van rá, energiáidat főként szerelemre összpontosítsd, ekkor lehet a pucolás után bevinni a vitaminokat is szervezetünkbe nagyobb ennyiségben.
Április
A napfényre kiéhezés ideje. A szerelem időszaka, s egyben egy kiváló karrierlehetőség. Az április tüzessé és lendületessé tesz, hogy gyorsan és céltudatosan elérd a kitűzött munkahelyi célokat is.
Május
Mértékletességre kell intsd magad, ekkor tudsz ugyanis a legtöbbet hízni. Már nem szükséges tartalékolni, érdemes a könnyű étkezésre áttérni, és lehet kevesebbet aludni. Az állandó, hosszú távú dolgoknak kedvez ez az időszak, az esküvők egyik kedvelt hónapja.
Június
A szerelmesek hónapja, és léböjtkúrák ideje. Ha intellektuális sikerekre vágysz, szellemi foglakozású vagy, akkor ebben a hónapban még igen jó eredményeket érhetsz el. Az esküvők legfőbb ideje.
Szeretet, a félreértett szó
2022. december 26.
Nincs az emberiség szókincsében még egy annyira félreértett szó, mint a szeretet. A magyar nyelv a legtöbb nyelvvel ellentétben ráadásul még a "szerelem" szót is megkülönbözteti, mint a szeretet egy speciális változatát. Az életünkben elszenvedett összes ezzel kapcsolatos csalódásnak, bánatnak és szenvedésnek ez a félreértés az oka.
A szeretetet, valamint a szerelmet általában mint érzelmet tartjuk nyilván. Ezzel sajnos megfosztjuk magunkat attól, hogy megismerjük magasabb megnyilvánulásait.
Ha azt, amit szerelemnek hiszünk, mint érzelem éljük meg, akkor még a jobbik esettel állunk szemben. Sokan ugyanis összekeverik a nemi ösztönnel, vagy elvárásokkal, esetleg önző érdekekkel. Ennek persze köze sincs az előbb említett érzelemhez, hiába is áltatjuk magunkat. Persze ebben az esetben nyilvánvaló, hogy az ilyesmi előbb utóbb csalódáshoz, keserűséghez és boldogtalansághoz vezet.
Az érzelmek az érzékszervek észleléseivel vannak szoros kapcsolatban
Először érzékelünk, majd ez kivált az agyunkban egy reakciót, melyet érzelemnek neveztünk el. Ez kétség kívül olyan erővel tud hatni ránk, hogy az egész logikánkat is összekuszálja. De akkor is csak egy érzéki észlelés eredménye, mely a létezés skáláján az anyagi valóság része.
Minden dolog, mely anyagi eredetű, folyamatosan változik, így az érzelmek is. Nem is csoda, ha egyik nap szeretünk valakit, a másik nap gyűlöljük, sőt van aki merő „szeretetből” még ölni is képes. Ez azért van, mert a szeretet valódi mibenlétéről fogalmunk sincs.
A legkeresettebb dolog a világon a szeretet!
Lehet, hogy nincs fogalmunk, viszont egész életünk azzal telik, hogy keressük. A csecsemő egyik legfontosabb éltető eleme a szeretet. Olyannyira, hogy ha megfosztják tőle, akkor lelke, személyisége súlyosan károsodik, sőt ez az elvonás szélsőséges esetben még halálhoz is vezethet. Az embernek a levegőhöz, a táplálékhoz és a fényhez hasonlóan a szeretetre is szüksége van ahhoz, hogy élni és fejlődni tudjon. Érdekes módon ez nem függ össze azzal, hogy a csecsemő magatehetetlen és az életben maradáshoz gondoskodásra van szüksége. A lelki károsodás akkor is bekövetkezik, ha a gyereknek „mindent” megadnak a szereteten kívül.
Érdekes, hogy a csecsemő egy olyan dolgot tart életfonosságúnak, melyet látszólag nem is ismer. Honnan is lenne az újszülöttnek tapasztalata egy érzelemről? Még is úgy tűnik, hogy jól ismeri, mert hajszál pontosan meg tudja különböztetni az őt körülvevő emberek viselkedésében. Tehát egy velünk született, szinte ösztönös dologról van szó.
Advent - az aktív elvonulás időszaka
2022. december 14.
Az adventi időszakkal összefüggésben általában az elvonulást, a várakozást, az aktív, külső tevékenységek háttérbe szorítását és az elmélkedések előtérbe helyezését szokás emlegetni. Mindez természetesen helytálló, hiszen a természet lecsendesedésével, elsötétedésével az embernek is ezt a kozmikus működést érdemes követnie.
Azonban arról kevesebb szó esik, hogy a láthatatlan oldalon éppen ilyenkor „zajlik” a cselekvés, hiszen a Nap egyre több időt tölt az alsó égbolton, amely a belső világunk szimbóluma. Ahol pedig a Nap van, ott megjelenik a cselekvés fontossága.
Ahogy kint, a látható világban a sötétség veszi át a főszerepet, bent, a lélek világában éppen fordítva történnek az események. A Nap a cselekvés, a cselekvő én szimbóluma. Világító jellegéből adódik ez a szerepe, hiszen akkor és ott tudunk ténylegesen cselekedni, amikor és ahol világos van.
Mit kell cselekednünk tehát advent időszakában?
A Nap bevilágít – vagyis advent idején ez az égitest a belső világosságot (felismeréseket, megértést) segíti, olyan dolgokra világít rá életünkkel, önmagunkkal kapcsolatban, amelyek eddig láthatatlanok, ismeretlenek voltak számunkra. Mivel a Nyilas időminőségében járunk, amely köztudottan a tanulás, a távlatok és a kitágulás jele, ezért ebből a szemszögből is vizsgáljuk meg a kérdést. Mit kell ilyenkor megtanulni? Mire kell a figyelmünket helyezni? Azokra a dolgokra, amelyeket eddig nem ismertünk, amelyek eddig távol álltak tőlünk, rejtve voltak előttünk, hiszen azáltal, hogy újabb dolgokat ismerünk meg önmagunkról vagy a világról, kitágulunk, növekedünk. Tehát ez az időszak a tanulásról szól, arról, hogy ismereteket szerezzünk belső működésünkről, lelkivilágunkról. Még akkor is erről szerzünk ismereteket, amikor látszólag tanulmányaink nincsenek összefüggésben a lélek világával. Miért? Azért, mert minden ismeretszerzési mód vagy terület által önmagunkról is megtudunk valamit (ha mást nem, akkor annyit, hogy az adott terület nem érdekel – de már ezzel is közelebb kerültünk saját lényegünkhöz).
Tipp: Tanulj olyat, ami nem érdekel, amit nem ismersz, ami nagyon távol áll a lelkedtől, és észreveszed, hogy olyan minőségeket, reakciókat, képességeket, szemléletet hoz ki belőled, amelyeket nem is sejtettél, hogy a részed! Többet tudsz meg önmagadról ezáltal, mint ha tudatosan a lelked mélyén keresgélnél.
A Nap szimbolikájához a szív, vagyis a melegség, szeretet és a központiság is hozzátartozik. Hol kell működtetni most a szeretetet? Mi kerüljön a középpontba? A lélek legmélye. Éppen ezért ebben az időszakban érdemes olyan dolgokkal foglalkoznunk – ha már az év nagy részében nem így teszünk –, amelyek nekünk fontosak (és nem a főnöknek), amelyek jó érzéssel töltenek el. Tegyük dolgainkat szívvel-lélekkel, nézzünk bele lelkünk mélyébe, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyekben szívesen mélyülünk el. Miért fontos ez? Mert karácsonykor a fény csak úgy tud megszületni, vagyis saját fényünk láthatóvá válni (mert ez tulajdonképpen erről szól), ha belül is fénnyel vagyunk telítődve. Fénnyel feltölteni pedig nem a 13. fizetésért való gürcölés fog.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...474849...469