

Információk, érdekességek
Szigorúan szabályoznák, mikor mehet haza az anya egy nappal a szülés után
2017. július 01.
Rendkívül szigorú feltételekhez kötnék, mely esetekben mehet haza 24 órával a szülés után az anya és az újszülött a kórházból – mondta a Jahn Ferenc kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Csákány György elmondta, nem lehetne például hazaengedni az első gyermekét világra hozó nőt, a császármetszéssel szülőket, valamint azokat, akiknél komplikáció lépett fel szülés közben.

Hozzátette, az eddig megszokott három nap benntartózkodásra a finanszírozás miatt volt szükség, nem szakmai szempontok miatt.
Aki megfelel az előírásoknak és haza akar menni, az mehet, aki viszont maradni szeretne, annak nem kell mennie – jelentette ki Csákány György.
Ezentúl kötelezők a fertőző gyerekbetegségek elleni védőoltások Olaszországban
2017. június 27.
Tetemes pénzbírságot kockáztatnak mostantól a gyerekeik kötelező védőoltását elmulasztó szülők Olaszországban, ahol év eleje óta rekordot döntött a kanyarós megbetegedések száma.
Sergio Mattarella államfő aláírásával hatályba lépett a római kormány májusban született rendelete, amellyel ismét kötelezővé tették a gyerekek beoltását az egészségügyi tárca által meghatározott fertőző betegségek ellen.
Az idén született gyerekeket az évek folyamán tizenkét védőoltásban kell részesíteni, a korábban született gyerekeknél az összes elmulasztott védőoltást pótolni kell.
- Védőoltás nélkül a gyerek nem kerülhet be semmilyen oktatási intézménybe.
- A védőoltást elmulasztó vagy megtagadó szülőre oltásonként 500 eurós (150 ezer forintos) bírságot szabnak ki, amelyet egészen 7500 euróig emelhetnek, ha a szülő többszöri felszólítás ellenére vagy huzamosabb ideig elkerüli gyermeke kötelező beoltását.
Mostanáig nem volt ennyire szigorú a kötelező védőoltások betartása és ellenőrzése Olaszországban
A rendelkezést azután vezették be, hogy tavaly 844-en, az év eleje óta pedig már több mint 2800-an betegedtek meg kanyaróban. Nyolcvankilenc százalékuk nem volt beoltva. A legtöbben a közép-olaszországi Lazio tartományban, és az északnyugati Piemontéban és Lombardiában kapták el a kanyarót. A 18 éves olasz fiataloknak kevesebb mint 70 százaléka van csak beoltva kanyaró ellen. Az olasz egészségügyi minisztérium közlése szerint a kötelező oltások hiánya miatt a járványos gyermekbénulás (poliomelitisz) terjedése is aggodalomra ad okot Olaszországban.
Gateway to Space, Gateway to Space, jelentkezz!
2017. június 26.
Másfél év Föld körüli keringés után visszatér Budapestre a világ legnagyobb utazó “űr-gyűjteménye", a NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó Gateway to Space kiállítás. Az emberiség legnagyobb kalandját végig kísérő expó július 1-től szeptember 11-ig látogatható a Millenárison, ezúttal azonban nagyobb interaktív teret és több játékot kínálva a látogatóknak.
„Hatalmas közönségsiker övezte és több tízezren látták tavaly év elején az űrkutatás múltját, jelenét és jövőjét bemutató Gateway to Space kiállítást, azonban sokan jelezték, hogy lemaradtak róla” – meséli Illés Gabriella, a kiállítás hazai producere. Ezért döntöttek úgy, hogy hosszas tárgyalások után újra visszacsalogatják Magyarországra a ritkaságokat bemutató űrexpót.
Ők a legjobb védőnők
2017. június 20.
A Magyar Védőnők Egyesülete évek óta díjazza a védőnőket áldozatos munkájuk elismeréseként. Idén is az édesanyák és édesapák jelölhették segítőiket az „Év Védőnője” díjra.Íme, ők a legjobbak!
Minden évben szakmai zsűri ítéli oda öt kategóriában a díjakat, idén először azonban a közönség is megválaszthatta kedvencét. Összesen több mint 76.000 voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára.
A Védőnők Napja rendezvényen 2017. június 13-án, ünnepélyes keretek közt adták át az „Év Védőnője 2017 a Sudocrem támogatásával” díjakat.
A védőnők elhivatott, családokat támogató munkáját idén összesen 5+1 kategóriában ismerték el.
A díjjal a Magyar Védőnők Egyesülete a hazánkban 102 éve működő, speciálisan magyar foglalkozás fontosságára hívja fel a figyelmet évről évre. A védőnők feladata nem merül ki csupán tanácsadásban és a kisbabák gondozásában, sokszor szinte családtagként vesznek részt az anyák és a gyermek mindennapjaiban, már egészen a várandósság korai szakaszától. Illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel kapcsolatos teendőkbe.
„A kezdeményezés elindításával az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet hazánk védőnőinek elhivatottságára. A családok otthonaiban, zárt ajtók mögött zajló munkát szeretnénk megismertetni a szélesebb közönséggel” – kezdte Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. „Aktív védőnői éveimre visszatekintve látom, hogy a mindennapi munkához mekkora erőt adott a sok mosolygós, hálás tekintet, az, amikor a tanácsom segítségével egy-egy nehezebb helyzetet sikerült megoldani a szülőkkel közösen. Az egyesület elnökeként örömmel tölt el a díjazottak meghatottsága, akik hatalmas lelkesedéssel fogadják az elismerést, hiszen a mindennapi rohanásban sokszor nem nyílik rá lehetőség, hogy ilyen szinten köszönetet mondhassunk a védőnőknek áldozatos munkájukért. Az elismerés a díjazottakon keresztül minden kolléganőnek szól” – mondta el Csordás Ágnes Katalin.
Meddig élünk? – Ez a magyar átlag megyénként
2017. június 15.
Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok* között. Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év*, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.
Európában a svéd férfiak és a spanyol nők élnek a legtovább
A lakóhelytől az egyéb életkörülményeken át az életmódig számtalan tényező befolyásolhatja, hogy meddig élünk. Az Eurostat adatai szerint európai viszonylatban a férfiak esetében Lettországban a legrövidebb a várható élettartam (67,6 év), míg Svédországban a leghosszabb (79,6 év). A nőknél Bulgária a sereghajtó 77 évvel, a legtovább pedig várhatóan a spanyol nők élnek (85,5 évet).*
- A nők tovább élnek, mint a férfiak:
ez a különbség a várható élettartamban átlagosan 5,5 év Európában – a legnagyobb Litvániában (10,9 év), míg a legkisebb Hollandiában (3,5 év). Ha egy férfi elérte a 65 éves életkort, a további várható élettartama 13,8 (Litvánia) és 19,7 év (Franciaország) között van, egy nő pedig várhatóan 17,6 (Bulgária) és 24 (Franciaország) közötti évet él még.*
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...106107108...245

