

Információk, érdekességek
Horváth Évával beszélgettünk
2017. június 06.
Horváth Évával még akkor beszélgettünk, amikor órái voltak már csak hátra, hogy a kis Kristófot a karjaiban tartsa. Kristóf azóta megérkezett, ő is és csodálatos mamája is jól vannak.
Csak semmi fakszni, semmi nyafogás, minden a legtermészetesebben folyik Horváth Éva szépségkirálynő, közgazdász életében a várandósság ideje alatt is, s elhatározása szerint ezt a természetességet kívánja folytatni majd a pici megszületése után is.
– A legtöbb kislány gyerekkorában tündérkisasszony, királykisasszony szeretne lenni, és szép ruhákba öltözni. Neked ez bejött, erre gondoltál?
Igen, ez nagyon érdekes, mert az óvodában, amikor farsang volt, minden évben valami hercegnőszerepben pompáztam. Végül is kitaláltam magamnak már gyerekkoromban, hogy topmodell leszek, csak annak idején magasabb modellek voltak. Egy kirívó eset volt: Kate Moss. Így el is keseredtem, hogy nem lesz belőlem topmodell, mert nyilván ezen nem tudok változtatni. És akkor láttam, hogy a szépségkirálynő-választásokon viszont egyáltalán nem szükséges, hogy valaki olyan magas legyen. Mostantól kezdve szépségkirálynő leszek.
– És ez sikerült is!
Nyilván ezért tenni is kell nagyon sokat, és kell egy adottság. Sok csalódásom is volt, amikor rossz ügynökséghez mentem el, akik megszólítottak az utcán, és fűt-fát ígértek, de nem lett belőle semmi. Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor én szép vagyok, vagy nem vagyok szép, vagy mi vagyok egyáltalán. Amikor 18 évesen elindultam, akkor már a szüleim neveztek be a szépségversenyre önbizalom-növelés céljából. Bármilyen hihetetlen, akkorra már sikerült teljesen lerombolni az önbizalmamat. Minden tinédzsernek, vagy nagyon soknak kell, hogy megfelelő önbizalma legyen.
– Tehát a szüleid is támogatták ezt?
Nagyon fontos, hisz a szülőnek támogatnia kell a gyerekét az élet minden területén. Ha nincs a háttérben megfelelő szülői támogatás, akár a sport, akár a szakmaválasztás esetén, akkor egyszerűen a gyerek ég és föld között lebeg, és azt se tudja, hogy mit akar, és ez nem segíti az önbizalmát, elbizonytalanodik. Sok fiatallal dolgozom együtt, s meg kell hogy mondjam, annyira tökéletesen lehet látni, hogy ki az, akinek ott van a biztos családi háttér. Ez hihetetlen nyomot hagy a gyerekekben. Ha nem is azt mondja meg a szülő, hogy mit csinálj, hanem a támogatást adja meg. Ott van melletted, és ha hibázol is, bízik benned, segíti a te álmaidat, hogy megvalósuljanak. Persze nyilván csak a realitások talaján.
Ismerd meg önmagad! – Beszélgetés Klein Dáviddal
2017. június 04.
Tiszta tekintet, világos megfogalmazás, filozofikus elmélkedés, mindez a magányos csavargó és a kommunikatív beszélgetőpartner személyében, aki a Mount Everest 8848 m-es hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászását tervezi. Mindenkinek más utat kell választania ahhoz, hogy önmagát megismerje. Klein Dávid ezt választja.
1975-ben születtem Budapesten. 12-13 éves koromban kezdtem el a hegymászást, sziklamászást. Ennek a háttere talán az, hogy ügyetlen voltam a fociban, de azt felismertem, hogy fontos számomra a mozgás, a fizikai erőfeszítés, így sodródtam a hegymászás felé. Már az iskolai tanulmányaimat is elég rapszodikusan végeztem. A gimnázium első évében Pécsett tanultam a Leővey Klára Gimnáziumban. Hamar rájöttem, hogy a gimi nem nekem való, nagyon sok a struktúra, a fegyelem és a kötöttség, és kimentem egy évre az USA-ba. Ott megízleltem a kaland szabadságát, a felelősségét, a nehézségét és a szépségét. Megtapasztaltam, hogy milyen nehéz kenyér a szabadság, és azt is, hogy enélkül nem tudok élni. Amikor hazajöttem, beiratkoztam Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, majd - egy év után, az utolsó két évre - magántanuló lettem. Ekkoriban mindennél fontosabb volt számomra a csavargás, a szabadság és a hegymászás. Egy tátrai túra során találkoztam Mezey Lacival, és úgy döntöttünk, belevágunk egy igazi expedícióba.
- Az mit jelent, hogy expedíció?
Az expedíciós hegymászás a hegymászás egy önálló szakiránya. A hegy- és sportmászásnak nagyon sok válfaja van. Az egyik végén ott van mondjuk a teremmászás, alkalmanként néhány órai kreatív sporttal, a másik végén ott van egy 8000-es expedíció, mondjuk két és fél hónapos elfoglaltsággal. Suhajda Szilárd barátommal most az utóbbira vállalkozunk: hosszú ideig leszünk a hegyek között és a világ legmagasabb csúcsának palack nélküli elérése a célunk.
Kerestem az élhetőbb utat – Beszélgetés Bagdi Bellával
2017. május 10.
Negyvenéves vagyok. Rengeteg önmagammal vívott küzdelem áll már mögöttem. Gyakorlatilag azért kezdtem el az önismeret útját járni, mert már elviselhetetlen volt számomra a tudatlanságomból eredő, folyamatos szenvedés. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy amilyen mértékben változom, olyan mértékben változik a világ is körülöttem – ezekkel a gondolatokkal kezdte a beszélgetést Bagdi Bella előadóművész, énekes, önfejlesztő tréner.

Észrevétlen gyerekkor, iskolai megbélyegzés
1976 nyarán, amikor jóapám megtudta, hogy anyám megint terhes (addigra már öt gyereke volt apámnak), így kiáltott: „Csak a cigányoknak van ennyi gyerekük, meg nekünk!” Szóval, születésemkor nem rajongtak körül a rokonok, nem jártak a csodámra, és nem babusgattak, simogattak, szeretgettek mint szemük fényét. Egyetlenegy fotó sem készült rólam csecsemőkoromban, az első fotón, amely a családi albumban szerepel, kb. négyéves vagyok. Ráadásul apám ebben az időszakban súlyos alkoholista volt, folyamatosan verekedtek anyámmal, és a hangos üvöltözések mindennaposak voltak.
Pszichésen mindez nagyon mélyen hatott rám, és a legkorábbi emlékeim a gyermekkoromból a szorongó személyiségzavarral küzdő kislányról szólnak, aki fél az emberektől, miközben azt hiszi, hogy talán láthatatlan, annyira nem veszik észre. Talán azért pisiltem be tízéves koromig mindenféle körülmények között, hogy fölfigyeljenek rám. Kb. nyolcéves lehettem, amikor óra közben nagyon kellett volna vécére mennem, de annyira féltem feltenni a kezem, és mindenki előtt megszólalni és kikéredzkedni, hogy inkább bepisiltem az osztályban. Életem legkínosabb jelenete volt, amikor a tanító néni észrevette, és mindenki előtt megkérdezte, mi történt. Az egész osztály röhögött rajtam. Akkor az egyik fiú elnevezett pisis Bellának, és ez lett a csúfnevem egészen tizennégy éves koromig, amíg egy másik városba nem kerültem gimnáziumba.
Együtt „pelenkázott” Peller Mariann és Péter Szabó Szilvi
2017. május 10.

A kipirosodott bababőr még a leggondosabb ápolás ellenére is előfordulhat. A babapopsi pedig minden kicsinél érzékeny pont. Anyukaként ismerős problémák ezek Péter Szabó Szilvinek és Peller Mariannak is, akik többek között, a sokak számára kicsit tabutémának számító pelenkacsere körüli dilemmákat is körbejárták nemrégiben egy kerekasztal-beszélgetésen.
Gyakorló sztáranyukáink bőrgyógyász és belgyógyász szakértők segítségével boncolgatták a témát.
Péter Szabó Szilvi még csak nemrég csöppent az anyaszerepbe, Emma most lesz 5 hónapos. Így a csinos énekesnő szorgosan gyakorolja a kicsi körüli teendőket, és úgy érzi, egyre magabiztosabb. Peller Mariannt két gyerekes anyukaként ma már viszonylag kevés helyzet éri váratlanul, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lennének néha kisebb-nagyobb „balesetek” a pelenkázó körül.
„Mázlista vagyok, hogy a férjem bevállalja a durvább eseteket is”
„Gyakran mosolygunk a férjemmel azon, hogy a nagyszülők mennyire tudják részletezni, hogy éppen mi történt a pelenkában vagy a biliben. Családon belül ez nálunk abszolút nem tabutéma. Ráadásul olyan mázlista vagyok, hogy a férjem is bevállalja a durvább eseteket is, ha éppen nincs szabad kezem” – kezdte Peller Mariann. „Az elmúlt időszakban a kisebbik fiam Szilveszter egymás után kétszer is beteg volt és antibiotikumot kellett szednie. Ennek olyan hasmenés lett a vége, hogy akadtak nehezebb napjaink. Akármennyire odafigyel az ember, nem biztos, hogy azonnal észreveszi, ha tele van a pelus. Az ilyen balesetek pedig bizonyos helyzetekben már rövid idő alatt is csúnya irritációt, kiütéseket okozhatnak az érzékeny bababőrön” – tette hozzá Mariann, akitől az is megtudtuk, hogy ezeket az eseteket leszámítva, inkább nagyobbik fiának érzékenyebb a bőre, és gyakrabban előfordul nála irritáció vagy bőrpír, amelyre hosszú keresés után megtalálta a számára megoldást jelentő, az érzékeny bőrre kifejlesztett Sudocrem care & protect kenőcsőt.
Digitális Témahét – Hogy ne legyen veszélyes terep a net!
2017. április 28.

Idén újra részt vesz a hazai Safer Internet Program a 2017. április 3-7. között megrendezésre kerülő Digitális Témahét programban, ahol a SIP-oktatók kötetlen, játékos, interaktív formában tartanak országszerte előadásokat általános és középiskolákban. A program ezzel is szeretné a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét még inkább felhívni az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.
A Digitális Témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére már másodszor rendezik meg az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai vezetésével.
Cél: az oktatás digitalizációja
Célja, hogy a digitális pedagógia minél szélesebb körben elterjedjen a köznevelésben, minél több iskolában tanítsanak digitális eszközökkel, digitális környezetben, illetve módszerekkel.
Ne legyen veszélyes terep az internet!
A Safer Internet Program (SIP) azért csatlakozott idén is a programhoz, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet az internet előnyeire és lehetséges veszélyeire is, így a zaklatásra, illegális és káros tartalmakra, ugyanakkor szeretné tájékoztatni a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről. A szakemberek kiemelik, hogy az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...107108109...245

